Xavi és Iniesta egy négyzetmétert sem kaphat

Vágólapra másolva!
Az idei világbajnokságot biztosan olyan válogatott nyeri, amelyik korábban még nem volt aranyérmes, sőt a spanyolok először jutottak döntőbe - Hollandia viszont már kétszer is kikapott a fináléban.
Vágólapra másolva!

A holland válogatott 1974-ben és 1978-ban is a házigazda ellen játszotta a világbajnokság döntőjét, mindkét alkalommal vereséget szenvedett, pedig inkább a holland csapat számított a semleges szurkolók kedvencének. Ezúttal nem ez a helyzet, Spanyolország mind a szakértőknél, mind a drukkereknél favorit, ám a jelenlegi spanyol együttes nagyon sokat köszönhet a holland futballnak. Vicente del Bosque csapata ugyanis gyakorlatilag a Barcelonára épül, amely viszont ezer szállal kötődik a holland labdarúgáshoz, Rinus Michelstől kezdve Johan Cruyffon keresztül egészen Frank Rijkaardig.

Maga Cruyff egyébként kijelentette, hogy inkább a spanyoloknak szorít, mert Xaviék játéka sokkal közelebb áll az ő futballfilozófiájához. A spanyol csapat gyakorlatilag a vereségbe passzolta ellenfeleit az egyenes kieséses szakaszban: ugyan mindegyik találkozót csak 1-0-ra nyerték, ám taktikájukon nem változtattak, akkor sem estek pánikba, amikor például Paraguay ellen tíz perccel a találkozó vége előtt még 0-0 volt az állás. Ez valószínűleg most is így lesz, Del Bosque várhatóan ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi pályára, mint a németek ellen, vagyis Fernando Torres ismét kimarad, Pedro játszik, és David Villa lesz a középcsatár. A spanyol csapatnak minden mérkőzésen a játék irányítása a célja, ebből a szempontból Sergio Busquetsnek is rendkívül fontos a szerepe. A Barca középpályásának feladata általában az ellenfél legveszélyesebb emberének kikapcsolása, így a döntőben alighanem ő találkozik a legtöbbször Wesley Sneijderrel. "Meg kell őt állítanunk, nem szabad területet engednünk neki, ahogy ezt Mesut Özillel is megtettük a németek ellen. Csak úgy nyerhetünk, ha mindenki kiveszi a részét a védekezésből, még a csatárok is" - jelentette ki Busquets.

Sneijder kisebb sérüléssel bajlódott a pénteki edzésen, ám kizárt, hogy kihagyja a döntőt. Az elődöntőben eltiltás miatt hiányzott Gregory van der Wiel és Nigel de Jong visszatérhet a csapatba, így aztán Bert van Marwijk a megszokott csapatával szerepel. A két védekező középpályásnak, azaz De Jongnak és Mark van Bommelnek kulcsszerepe lesz, és ezzel a hollandok is tisztában vannak. "Elsősorban Xavira és Andrés Iniestára kell figyelnünk, ők diktálják a spanyolok játékát. Egy négyzetméter szabad területet sem adhatunk nekik a labdával, mert már akkor is veszélyesek" - állította Arjen Robben, aki Sneijder mellett a hollandok másik aduásza lehet a spanyol védelem gyenge láncszemének tartott Joan Capdevila oldalán.

Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Kuyt, Van Bommel, N. de Jong, Robben, Sneijder, Van Persie
Szövetségi kapitány: Van Marwijk
Spanyolország: Casillas - Sergio Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila, Sergio Busquets, Xabi Alonso, Xavi, Iniesta, Pedro, Villa
Szövetségi kapitány: Del Bosque