Megtört az amerikai tőzsde lendülete

Vágólapra másolva!
Alig mozdultak, és vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde fő mutatói, azaz megtört a hat napja tartó emelkedés.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 3,70 ponttal, vagyis 0,04 százalékkal 10 366,72 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 7,81 pontos, azaz 0,35 százalékos emelkedés után 2249,84 ponton zárt. A S & P 500-as mutató 0,17 ponttal, azaz 0,02 százalékkal 1095,17 pontra gyengült.

Két hatás befolyásolta szerda estig a befektetőket. Az Intel a keddi kereskedés után a vártnál nagyobb második negyedévi adózott eredményről és forgalomról számolt be. Ennek tudják be a szakértők a Nasdaq jobb szereplését a többi vezető indexhez képest.

Szerdán ugyanakkor csalódást okozott, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a júniusi amerikai kiskereskedelmi forgalom, ami már a második egymást követő hónapban zsugorodott.