Esésre emelkedés, nyitás közeli szinten zárt a Wall Street

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A kereskedés több mint 100 pontos veszteséggel kezdődött a Dow Jones index papírjainak alakulásában, majd az utolsó órákban jelentős fellendülés volt. A két hatás végül kioltotta egymást, így minimális, 0,07 százalékos veszteséggel zárt az index. A technológiai vállalatok papírjait tömörítő Nasdaq szintén apró veszteséget (-0,03 százalék) mutatott, míg az S&P kevés többlettel (0,12 százalék) zárt.

A JP Morgan bank jó eredménye emelte a tőzsdéket szerdán, ezt a rossz csütörtöki adat nullázta. Az amerikai pénzügyi felügyelet "jelentős bejelentést" kíván tenni a Marketwatch szerint, ami felkeltette a piacok érdeklődését. Szakértők szerint a Goldman Sachsszal kapcsolatos jó hír várható, ez erősítette a piaci bizalmat.