Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze az Apple az iPhone 4 miatt

Vágólapra másolva!
Rendkívüli, az iPhone 4 problémáit érintő sajtótájékoztatót hívott össze péntekre az Apple. A cég cupertinói főhadiszállásán tartandó esemény programjáról egyelőre hallgatott az Apple szóvivője.
Vágólapra másolva!

Nem lehet tudni, ki fogja tartani a sajtótájékoztatót, és a témájáról sincs egyelőre információ. Elképzelhető, hogy csak azt akarja bemutatni Steve Jobs a sajtónak, hogy hogyan kell szakszerűen jobb és bal kézben fogni az Apple legújabb csodatelefonját. Valószínűbb azonban, hogy a cég érdemi tájékoztatást kíván nyújtani a Consumer Reports tesztelői által is hibásnak talált készülékről. Az iPhone 4 még a hibái ellenére is képes volt lenyűgözni a tekintélyes fogyasztóvédelmi magazin munkatársait. A lap szerint a hibákkal együtt is az iPhone 4 volt a legjobb okostelefon, amit valaha kipróbáltak. Igaz, az antennagondok miatt megvásárlásra egyelőre nem ajánlják a készüléket.

Forrás: AFP
Gyönyörű, de nem hibátlan az új Apple telefon

A New York Times által megkérdezett elemzők szerint valószínűtlen, hogy visszahívnák az eddig eladott iPhone 4 készülékeket. Valószínűbb, hogy a telefont vásárlókat ingyenesen ellátják tokokkal, amik lehetetlenné teszik, hogy a felhasználó megérintse a telefon antennáját.

A tesztelők és a vásárlók már az első napokban felfedezték, hogy a bal alsó sarkánál megfogott iPhone 4 által érzékelt térerő jelentősen csökken, az adatátviteli sebesség leesik, sőt esetenként a készülék teljesen elveszti a kapcsolatot a hálózattal. Az Apple a kezdetektől fogva tagadta a probléma meglétét, először azt kommunikálták, hogy a felhasználók nem tartják megfelelően a készüléket, később pedig arra hivatkoztak, hogy csupán a térerőt kijelző programkóddal van probléma. A pénteki sajtótájékoztató lehet az első alkalom, amikor a telefon tervezési hibáiról ejt szót a cég.