Bernanke vitte mínuszba az amerikai tőzsdét

Vágólapra másolva!
Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnökének szenátusi meghallgatását követően estek a New York-i tőzsde vezető indexei.
Vágólapra másolva!

Szerdai záráskor a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,07 százalékkal 10 120 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,58 százalékos eséssel 2187 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 1,28 százalékos mínuszban 1070 ponton zárt.

Az alaphangulatot a negyedéves vállalati eredmények adták meg, makrogazdasági adat nem befolyásolta a kereskedést. A mutatók estig nem nagyon tértek el a keddi záró szinttől, mivel a befektetők Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnökének késő esti szenátusi meghallgatására vártak, ami után fordultak negatívba az indexek.

Egy héttel korában a Fed rontott az idei amerikai GDP-növekedési várakozásán, először több mint egy éven belül, arra hivatkozva, hogy a magas munkanélküliség visszafogja a gazdaság erősödését.

A Fed legújabb becslése szerint idén az amerikai bruttó hazai termék (GDP) 3,0-3,5 százalékkal nő. Tavaszi előrejelzésében magasabb, 3,2-3,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt. A jegybank egyidejűleg 9,1-9,5 százalékról 9,2-9,5 százalékra módosította az idei munkanélküliségre vonatkozó becslését. Lényegében ezeket az adatokat ismertette Bernanke a szenátus előtt is.