Vágólapra másolva!
A botrányos vb-szereplés után a teljes, 23 fős dél-afrikai keretet eltiltotta a francia szövetség. Az új tréner, Laurent Blanc a C csapattal állhat ki az augusztus 11-i, Norvégia elleni barátságos mérkőzésre, ám a franciák harmadik számú együttese is rendkívül erős lehet.

A franciák leszerepeltek a világbajnokságon, ám a szurkolók számára nem csak az eredmények okoztak csalódást. A válogatott úgy végzett a csoport utolsó helyén, hogy a három mérkőzésen mindössze egyetlen gólt és pontot szerzett. A katasztrofális szereplést botránysorozat tetézte: Nicolas Anelkát haza kellett küldeni, mert a Mexikó elleni mérkőzés szünetében durván szidalmazta a szövetségi kapitányt, Raymond Domenech-et. A csapattársak kiálltak Anelka mellett, és pár nappal később bojkottálták az edzést, végleg aláásva a szakvezető addig sem túl nagy tekintélyét.

Inkább jutalom, mint büntetés?

Az eset óriási vihart kavart Franciaországban, a szövetség elnöke, Jean-Pierre Escalettes lemondott a posztjáról, az államelnök, Nicolas Sarkozy is személyesen beszélt a futballistákkal.

Domenech távozott, a helyére a Girondins Bordeaux mestere, Laurent Blanc kerül, neki kell tehát rendbeszednie a válogatottat. Az új kapitány augusztus 11-én debütál, a franciák Norvégia elleni barátságos mérkőzésén, ám nagy kérdés, milyen összeállításban: Blanc ugyanis a találkozón a vb-keretben szerepelt 23 játékos közül senkire sem tarthat igényt.

A francia szövetség erre a találkozóra eltiltotta a Dél-Afrikában nem megfelelően viselkedő futballistákat. "Nem tehettem úgy, mintha semmi sem történt volna a vébén. Csalódott voltam az eredmények, de még inkább a játékosok viselkedése miatt. Nem csak a pályán, hanem azon kívül is tartom magam bizonyos elvekhez" - nyilatkozta Blanc. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez mennyiben jelent büntetést, hiszen az augusztus 11-i FIFA-játéknap a kluboknak csak egy púp a hátukra - kevéssel a szezonkezdet előtt, a felkészülési időszak kellős közepén nem örülnek annak, hogy nem számíthatnak játékosaikra. Németországban például a Bayern München kérte a szövetséget, hogy mondja le a Dánia elleni barátságos mérkőzést.

Mexes végre bizonyíthat

Ettől függetlenül tény, hogy a franciák Norvégiában a vébén látott futballistáik nélkül játszanak majd, ennek ellenére kifejezetten erős tizeneggyel léphetnek majd pályára. A kapusok közül Hugo Lloris, Steve Mandanda és Cédric Carrasso volt ott Dél-Afrikában - hiányuk lehetőséget adhat Mickael Landreau-nak vagy Stéphane Ruffier-nek a bizonyításra. Utóbbi helyzete annyiban érdekes, hogy Mandanda sérülése miatt őt utólag szerették volna nevezni a tornára, és el is utazott Dél-Afrikába, azonban a FIFA nem engedélyezte, hogy regisztrálják. Ruffier ott volt az edzőtáborban a sztrájk idején, de nem vett részt benne, és így büntetést sem kapott.

Forrás: AFP
Nasri bent is ragadhat a válogatottban

A jobbhátvéd posztján Bacary Sagna és Anthony Reveillere nélkül az első számú választás alighanem a Stade Rennes erőssége, Rod Fanni lesz, aki Domenech-nél is ott volt a bővebb keretben. A franciák bővelkednek kitűnő balhátvédekben, de Blanc nem számíthat Patrice Evrára, Gael Clichyre és Eric Abidalra sem, hiszen mindhárman ott voltak Dél-Afrikában (Evra a sztrájkolók egyik hangadója volt). Blanc várhatóan Bernard Tremoulinas-t veti majd be, akit jól ismer Bordeaux-ból. A védelem tengelyében Abidal, William Gallas, Stéphane Squillaci és Marc Planus jelentette a világbajnoki választékot, de Blanc-nak még az ő eltiltásukkal is maradt minőségi embere. Domenech mindig sok kritikát kapott azért, mert nem szavazott bizalmat Philippe Mexes-nek - a Roma hátvédje most tiszta lappal nyithat. Blanc rajta kívül meghívtatja még a nyáron az Arsenalba igazolt Laurent Koscielnyt, vagy a Lille fiatal tehetségét, Adil Ramit, esetleg egyik bordeaux-i kedvencét, Mickael Cianit is.

Eljöhet Nasri ideje

A védekező középpályások közül Jérémy Toulalan, Alou Diarra és Abou Diaby játszott a vébén, Lassana Diarra viszont kimaradt - amennyiben egészséges, úgy Blanc minden bizonnyal számít rá, akárcsak a Rennes fiatal tehetségére, Yann M'Vilára, de reménykedhet a szereplésben a Lille focistája, Rio Mavuba is.

A támadó középpályások közül Yoann Gourcuff a vébén inkább áldozatnak tűnt, ám az eltiltás rá is vonatkozik, akárcsak Franck Ribéryre, Florent Maloudára, Sidney Govoura és Mathieu Valbuenára. Viszont így szinte biztos, hogy pályára lép majd Samir Nasri, akinek mellőzése Domenech egyik legérthetetlenebb húzása volt. Valószínűleg Nasri kapja majd a karmesteri pálcát, míg a két szélen az Olympique Marseille üdvöskéje, Hatem ben Arfa, illetve a Nice támadója, Loic Rémy rohamozhat - amennyiben Blanc is marad a 4-2-3-1-es felállásnál.

Forrás: AFP
Ribéryt rehabilitálná Blanc

Thierry Henry a vébé után lemondta a válogatottságot, és a büntetés értelmében Nicolas Anelka, Djibril Cissé és André-Pierre Gignac sem játszhat a norvégok ellen. Karim Benzema elméletileg igen, hiszen Domenech nagy meglepetésre őt sem vitte ki a vébére, de a csatárt a szexbotránya miatt a francia szövetség szintén eltiltotta, így Blanc-nak maradt a nyáron a Rennes-ből Lyonba igazolt Jimmy Briand, illetve az utánpótlás-válogatott Kevin Gameiro.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben a világbajnokságon szerepeltek nem játszhatnak a válogatottban, ezt maga Blanc is kijelentette. "Nem szabad túlságosan radikális megoldást alkalmazni. Remélem, hogy Ribéry és Benzema a jövőben fontos szereplői lesznek a válogatottnak. Ugyanakkor megfelelő hozzáállást várok minden játékostól, és aki ezt nem tudja elfogadni, annak nincs helye a csapatban. Amennyiben pedig nem tudom megszerezni a megfelelő tekintélyt, akkor magam mondok le a posztomról" - fogalmazott a L'Équipe-nek adott nyilatkozatában a játékosként vb-t nyert szakember.

www.global-soccer.eu