Vágólapra másolva!
A budapesti születésű, négyéves kora óta külföldön élő Dzsenifer Marozsán a német labdarúgás sztárja lett. Két éve hat góllal bronzéremig vezette Németországot az U17-es vb-n, a vasárnap véget ért U20-as világbajnokságon pedig aranyérmet ünnepelt a bielefeldi döntőt követően, amelynek a hajrájában megsérült ugyan, ám előtte gólpasszt adott, a lefújás pillanatában pedig sírva fakadt. A németek második legfiatalabb, tizennyolc éves játékosa jövőre szeretne a felnőttcsapat vb-keretébe bekerülni, és bízik benne, hogy egyszer a női labdarúgásból is meg lehet majd élni. 

- Hogyan ünnepelték a diadalt?
- Rögtön a stadionban buliztunk egy kicsit a csapattal, majd elmentünk egy bálba, ahol már nagyon megünnepeltük a sikert. Táncoltunk, koccintottunk is, erre vártunk régóta.

- A német drukkerek hogyan fogadták a győzelmet?
- Nagyon büszkék voltak ránk, nagy hangulat volt a bielefeldi stadionban, 25 ezren szorítottak értünk.

- Mit érzett a végén?
- Egyből sírnom kellett, mert annyira örültem, hogy végre sikerült. Felejthetetlenül szép pillanatok voltak, amikor átadták az aranyérmet.

- Magyarországról kapott visszajelzést?
- Még nem.

- A legelső meccsen, Costa Rica ellen még nem játszott, mi történt?
- Beszakadt a lábamon egy szalag, ezért nem játszhattam. Nem voltam teljesen egészséges a világbajnokság alatt, a sérülés miatt négy hétig még nem lett volna szabad futballoznom. De mindenképpen játszani akartam, még akkor is, ha ez most nem az én vébém volt. Örültem, hogy ha csak bekötött lábbal is, de a másodiktól már mindegyik meccsen pályára léphettem.

- Ha nem sérült, talán még jobban játszik, úgy, mint két éve Új-Zélandon, amikor hat góllal aranycipős lett?
- Bennem lett volna, de ahhoz kellett a szerencse is. Most Poppnak ment jól, 2008-ban nekem, de ez nem számít. Mi egy csapat vagyunk, együtt nyertünk, ez a legfontosabb.

- A tízes mezben futballozott, a posztja igazodott ehhez a legendás mezszámhoz?
- Igen, hiszen a végül tíz gólig jutó Popp mögött játszottam közvetlenül. A feladatom elsősorban az, hogy gólpasszokat adjak és gólokat rúgjak, de kell védekeznem is. Szeretem ezt a posztot.

Forrás: AFP

- Mit szólt a francia Lea Rubio - Frank Lampardéhoz kísértetiesen hasonlító - góljához?
- Szerencsénk volt, hiszen a labda majdnem fél méterrel a gólvonal mögé pattant, tehát egyértelmű gól volt, de a bíró nem adta meg. A franciáknak nem volt esélyük, így ez a 4-1-nél esett gól már nem számított volna szerintem. A két eset alapján is mondhatom, nem lenne rossz, ha lenne videobíró.

- Pedig akadt ennél érthetetlenebb jelenet is, Jeong Yeonga mozdulata az elődöntőben.
- Ilyet még soha nem láttam. A pályán volt a védő, és két kézzel megfogta a labdát. A bíró nem is látta, hogy mi történt, ha nem szólunk, nem is vette volna észre. Nem tudom, mi volt a fejében a játékosnak, de valami nem stimmelt, az biztos. A tizenegyest aztán megkaptuk, és be is rúgtuk.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5KliFhRt79YMvJgw


- A Jabulanival játszottak, amelyet a dél-afrikai vb-n sokan szidtak és kevesen dicsértek. Önnek bejött?
- A kapusoknak nem olyan jó, de nekem tetszik. Jól lehet vele szabadrúgást rúgni, csavarni és nagyokat lőni is szeretek vele.

- Mi a különbség a két évvel ezelőtti U17-es vb-bronzérmes és a mostani világbajnok csapat között?
- Majdnem ugyanaz a mostani, mint a 2008-as. Most is azt mondom, amit akkor: ha legyőzzük az amerikaiakat az elődöntőben, akkor világbajnokok lettünk volna, mert az is nagy csapat volt. A mostani annyiból erősebb, hogy három A válogatott játékos is játszik benne.

Forrás: AFP

- Jövőre Németország rendezi a felnőtt-vb-t is. Még csak tizenkilenc éves lesz, ám úgy tűnik, eddig nem tudott elég fiatal lenni ahhoz, hogy kihagyják. Ott lesz a felnőttek között is?
- Addig még van egy év, keményen fogok edzeni, és majd akkor meglátjuk, ez mire volt elég. Az biztos, hogy várhatóan két-három újonc játékos is felkerülhet az U20-asból a nagycsapathoz, remélem, én is köztük leszek.

- Követi a magyar labdarúgás történéseit?
- A férfiak németek elleni meccsét néztem, de a női focit nem figyelem.

- Ha nem profi futballista, akkor mi lesz?
- Szakmát tanulok, amellyel irodákban dolgozhatnék.

- A női foci helyzete változhat annyit, hogy meg tudjon majd belőle élni?
- Nem nagyon. Bár abban még bízom, hogy talán az A válogatott vébéje utáni időre megváltozik a helyzet.

- Ezek szerint már eldőlt, hogy nem a magyar, hanem a német csapatot választotta?
- Ez így van, sajnos a női foci Magyarországon nem olyan jó, mint itt. De aki figyelte, a vb-n lehetett látni, hogy gondoltam Magyarországra is, a cipőmön rajta volt egy kis magyar zászló.