Vágólapra másolva!
A sakkolimpiára felkészítő nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek Pakson a nyolc éve elhunyt atomfizikus, Marx György emlékére. A sakkozás két legendája, a grúz Nona Gaprindasvili és a holland Jan Timman is asztalhoz ül a tornán.

Pakson a nyolc éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával augusztus 5. és 16. között női és férfi hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. Mindkét torna felkészülési verseny is Hanti-Manszijszkban szeptember 20. és október 5. között megrendezésre 39. sakkolimpiára. Mádl Ildikó és Vajda Szidónia, valamint Almási Zoltán és Berkes Ferenc számára főpróba a viadal. A versenyeken a sakkozás két legendája is játszik, a grúz Nona Gaprindasvili és a holland Jan Timman. A tornákról a www.ase.hu/marxgy/2010 honlapon internetes élő közvetítés lesz, az első fordulót augusztus 6-án játsszák 15 órától.

A világhíres atomfizikus, Marx György emlékére rendezendő torna az idei esztendő egyik legrangosabb hazai viadala. A 16-os kategóriájú, 2629-es Élő-átlagú férfi, és másodszor megrendezésre kerülő női nagymesterverseny védnöke Süli János, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, a főtámogató a Paksi Atomerőmű Rt. Az ESZI Főiskolai épületben (Paks, Dózsa György út 95.) a nagymesterversenyek mellett még nyílt tornát, rapid, villám és gyerekversenyt is rendeznek.

Paks szép sakkhagyományokkal rendelkezik, 2000. október 21-én avatták fel a Sakkolimpiai Emlékművet, amely Pauer Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Az emlékmű márványból készült sakk-királyt ábrázol. Az obeliszk talapzatán márványba vésve örökítették meg azoknak a magyar sakkozóknak a neveit, akik 1927 óta a sakkolimpiákon bajnoki címet, illetve érmes helyezést szereztek. Az emlékmű előtti sétány Maróczy Géza nevét viseli, aki három olimpián két aranyat (1927, 1936) és egy ezüstöt (1930) szerzett a magyar válogatott első táblásaként.
A paksi sakkcsapat sorozatban végez a dobogón az országos csapatbajnokságon, az elmúlt öt évben harmadikok voltak, 2005-ben ezüstérmesek. A "paksi műhelyben" sok tehetséges sakkozó palánta bontogatta és bontogatja szárnyait, tizenegyszer nyertek ifjúsági csapatbajnokságot.

Augusztus 8-án 25. születésnapját ünneplő Berkes Ferenc hét éve Krétán ifjúsági világbajnoki címet szerzett, öt esztendeje a junior világbajnokságon remek hajrával ezüstérmesként zárta szereplését. Berkes 16 évesen már nagymester, 2004-ben éve elhódította a felnőtt bajnoki címet, három éve megismételte sikerét, válogatottunk oszlopos tagjává vált. A torinói sakkolimpián bravúros ötödik helyet elért együttesünk egyik kulcsembere volt. Idén Szegeden harmadik bajnoki címét szerezte meg. Junior világbajnokuk, Ács Péter a 2002-es bledi sakkolimpián nagy sikerrel debütált, kilenc partiból gyűjtött 7 pontjával oroszlánrésze volt a bravúros ezüstérem megszerzésében. A sakk a tanulmányok miatt háttérbe szorult, csapatban azonban mindig jól teljesített.

A korábbi tornák győztesei

A Marx György emlékére rendezett versenysorozat első állomásaként 2003-ban Polgár Judit és Borisz Gelfand vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzést, az izraeli nagymester 6-2-re nyert. Egy évvel később már 6 résztvevős tornát rendeztek, a generációk párharcának jegyében is zajlott a viadal, amelyen óriási meglepetésre a 73 éves Viktor Korcsnoj győzött. 2005-ben szép magyar sikernek örülhettünk, Almási Zoltán végzett az élen. Négy éve az indiai Pentala Harikrishna veretlenül, egypontos előnnyel győzött. Meglepő volt, hogy három nyeréséből kettőt éppen a címvédő Almási Zoltánnal szemben ért el. Nagymesterünk túlzott kockázatokat vállalt, nem sejthette, hogy békésebb tempóban is elérhette volna célját.

Hazai győzelmet hozott az V. emlékverseny. Több nyeréssel Ács Péter vehette át a győztesnek járó trófeát. A torna utolsó fordulójában a paksi nagymester nyert a svájci Viktor Korcsnoj ellen. A veterán nagymester sakkvakság áldozata lett, nem látta, hogy kivédheti a fenyegető mattot.

Két éve a francia Maxime Vachier-Lagrave diadalmaskodott. A 18 éves nagymester veretlenül, egypontos előnnyel ért elsőként a célba. Számára nehezen indult a torna, három remi után nem kis szerencsével nyert Ács Péter ellen, és a nyerés lendületet adott neki. A kilencedik játéknapon szegődött még mellé Fortuna, a holland Daniel Stellwagen nyerést hagyott ki. A 15-ös kategóriájú torna doyenje, az 55 éves Alekszander Beljavszkij lett a második, Berkes Ferenc ötvenszázalékos eredménnyel harmadik, az igazi tűz hiányzott a játékából. A paksi sakkozó csak klubtársa, Ács Péter ellen tudott nyerni.

Tavaly kettős magyar sikernek örülhettünk. A 16-os kategóriájú férfi tornán Almási Zoltán egypontos előnnyel győzött, Berkes Ferenc az utolsó fordulóban elért győzelmével a második helyen végzett. A nők viadalán Vajda Szidónia hatalmas fölénnyel, két és félpontos előnnyel nyert.

A sakkozás két legendája, Jan Timman és Nona Gaprindasvili is játszik

A VIII. Marx György emlékverseny megnyitóját és a sorsolást ma tartják. A 2629-es Élő-átlagú, 16-os kategóriájú viadalon a nyolcszoros bajnok Almási Zoltán az első helyre rangsorolt nagymester, a háromszoros első Berkes Ferenc követi őt, Mindkettőjük számára a viadal főpróba a sakkolimpia előtt. Újabb Élő-pontokat gyűjthetnek. Almásit a virtuális ranglistán csak 6 pont választja el Lékótól, ahogy Berkes is 2 pontra megközelítette Polgár Juditot. A 22 esztendős Viktor Laznicka a csehek második számú sakkozója. Ács Péter a honi és az osztrák csb-n bizonyította remek formáját.

A mezőny legidősebb résztvevője az 58 éves holland Jan Timman. A nyolcvanas, kilencvenes évek egyik legjobbja volt. Sakkolimpiákon 1972 és 2004 között 13 alkalommal játszott, 11-szer az éltáblán. Háromszoros világbajnokjelölt, 1987-ben Anatolij Karpovval világbajnok-jelölti döntőt játszott. Hat éve múlva a kettészakadt világbajnoki rendszerben FIDE döntőt játszott az orosz sakkozóval, mindkétszer vereséget szenvedett. Az utóbbi években ritkábban versenyez, az egyik legelismertebb sakkújság, a New in Chess főszerkesztője, de számos könyve is bestseller lett. A legfiatalabb a mindössze 15 éves amerikai Ray Robson, aki a januári csapat-világbajnokságon bemutatkozott a válogatottban is.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Almási Zoltán (magyar, 2717)
Berkes Ferenc (magyar, 2670)
Viktor Laznicka (cseh, 2638)
Ács Péter (magyar, 2602)
Jan Timman (holland, 2586)
Ray Robson (amerikai, 2562)

Pakson másodszor rendeznek női nagymesterversenyt, és ez két válogatottunk, Mádl Ildikó és Vajda Szidónia számára a sikeres felkészülés egyik állomása lehet. A kétszeres olimpiai bajnok Ildikó a torna első számú esélyese, Szidónia címvédőként játszik. A kétszeres örmény bajnok, Lilit Galojan is készül a sakkolimpiára. Tóth Lili az idei bajnokságon ezüstérmet szerzett.

A sakkozás egyik legismertebb nagyköveteként járja a világot a 69 éves grúz exvilágbajnoknő, Nona Gaprindasvili. 1962-ben Elizabeta Bikovától 9-2-es győzelemmel hódította el a címet, négy párosmérkőzésen megvédte és honfitársnőjének, Maja Csiburdanidzének 1978-ban adta át a stafétabotot. Tizenegy olimpiai aranyérmet őriz vitrinjében, tízet a szovjet csapattal nyert, 1992-ben a grúz válogatottal győzött. Elsőként kapta meg a férfi nagymesteri címet.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Mádl Ildikó (magyar, 2401)
Lilit Galojan (örmény, 2384)
Tatjana Kononenko (ukrán, 2374)
Nona Gaprindasvili (grúz, 2348)
Vajda Szidónia (magyar, 2338)
Tóth Lili (magyar, 2235)

Mindkét tornán segíti a harci szellemet a versenykiírás azon pontja, hogy az első negyven lépésben csak a bíró beleegyezésével lehet döntetlent ajánlani. (Jól tudjuk azonban, hogy a szabály lépésismétléssel kijátszható.) A gondolkodási idő az első 40 lépésre 100-100 perc, majd a játszma befejezéséig még 40-40, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidő.