Vágólapra másolva!
Marc Martens térdspecialista szerint Kaká, a brazil válogatott irányítója a pályafutását tette kockára azzal, hogy pályára lépett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.

A belga orvos a héten operálta meg a Real Madrid sztárját, aki arról számolt be neki, hogy komoly fájdalommal játszotta végig a Chile elleni nyolcaddöntőt, valamit a hollandokkal szembeni negyeddöntőt.

Kaká sérülésére a madridi klubnál szokásos, szezon előtti orvosi vizsgálatok során derült fény. Martens szerint, ha nem műti meg időben a játékost, az akár a pályafutásába is kerülhetett volna.