Vágólapra másolva!
Néhány órával Fabio Capello szövetségi kapitány meghívója után bejelentette visszavonulását a válogatottól Paul Robinson, a londoni Wembley-stadionban szerdán a magyarokat fogadó angolok futballkapusa.

Az olasz szakvezető szombaton kérte fel a szereplésre a 30 éves hálóőrt, aki válaszul közölte: nem lép többé pályára a nemzeti csapatban, mert nem akar harmadik számú választott lenni. Előtte ugyanis Capello úgy döntött, hogy kihagyja a keretből a 40 esztendős David Jamest és a dél-afrikai világbajnokságon emlékezeteset bakizó Robert Greent is, helyettük pedig a Birmingham Cityben védő Ben Fosterre, és a Manchester City fiatal tehetségére, Joe Hartra számít, így Robinson megint csak a harmadik helyre került a listán.

A Blackburnt erősítő, 41-szeres válogatott Robinson volt a szigetországiak első számú portása a 2006-os vb-n, ám az elbukott 2007-es Eb-selejtező óta kegyvesztett lett. Ő kapta azt az emlékezetes potyagólt Zágrábban, amikor Gery Neville hazaadása egy göröngyön felpattanva becsapta, és a kapujába gurult a labda.

A baki, ami Robinson válogatott karrierjébe került