Lehallgathatóvá válnak a szaúdi Blackberryk

Vágólapra másolva!
Beadta derekát a Blackberry okostelefonok gyártója, és lehallgathatóvá teszi a szaúd-arábiai felhasználók készülékeit. A kanadai céget múlt héten fenyegette meg az országból való kitiltással a szaúdi kormány.
Vágólapra másolva!

Augusztus kilencedikéig kell elkészülnie a Research In Motionnek azzal a rendszerrel, ami lehallgathatóvá teszi a szaúd-arábiai állampolgárok által használt Blackberryket. Ha a megoldás megfelel a kormánynak, akkor nem tiltják ki a konzervatív iszlám országból a gyártó összes készülékét.

A szaúdi kormány az elmúlt héten fenyegette meg kitiltással a kanadai gyártót. A fő kifogás az volt a Blackberryk ellen, hogy a készülékek által használt üzenőszervereket nem érhetik el a szaúdi hatóságok, mert azok kanadai adatközpontokban vannak. Ez a felépítés nagyban megnehezíti a Blackberryken zajló email és adatforgalom lehallgatását.

Forrás: [origo]
Csak rosszul választhatott a Blackberryt gyártó Research In Motion

A mostani megállapodás szerint a készülékeket gyártó cég felállít egy Blackberrt szervert Szaúd-Arábiában is, így a nyomozó hatóságok bele tudnak majd nézni az állampolgárok üzeneteibe. A szaúdi kormány indoklása szerint biztonsági megfontolásból van szükség erre a lehetőségre.

A jellegzetes fekete okostelefont gyártó Research In Motionnek Szaúd-Arábiában van a legtöbb ügyfele. A huszonhétmilliós országban körülbelül hétszázezer Blackberry felhasználó él. A mostani ügy, bárhogy is érjen véget, egészen biztosan megrendíti a szaúdiak bizalmát az eddig nagyon erős védelmeket és titkosítást kínáló okostelefonban.

Nem csak a szaúdi kormányt nyugtalanítják a Blackberryk. Az Egyesült Arab Emirátusok a közelmúltban tiltatta le a levelezési és böngészési lehetőségeket a RIM okostelefonján. Hasonló tiltó intézkedéseket vezetett be Libanon, Algéria és India is. Ha a cég az első esetben biztosította a készülékek lehallgathatóságát, várhatóan a többi államnak is kedvezni fog.