Estére erősödött valamelyest a forint

Vágólapra másolva!
Csütörtök délelőtt veszített értékéből a forint, a dollár árfolyama kora délután átlépte a 220 forintos szintet. Három óra után azonban hirtelen összeszedte magát a magyar deviza az euróval és a dollárral szemben is, egyedül a svájci frankhoz képest nem tudott érdemben erősödni.
Vágólapra másolva!

Csütörtök este, hat óra után perccel 280, 5 forintot ért egy euró. A dollárt ugyanekkor 218,02, a svájci frankot 208,03 forinton jegyezték.

Kora délután még 282-nél járt az euró árfolyama, a dollárért akkor 220,5, a frankért pedig 209 forintot adtak. Szerda reggel még alig 210 forint felett volt a dollár.

Kedvezőtlen kilátások

Elemzők szerint az euró árfolyama a 280 forintos határ felett marad. A hétfő este még 278 forinton jegyzett euró drágulása részben azzal magyarázható, hogy a korábbi forinterősödésből adódó nyereséget a befektetők realizálták, ami együtt jár a forintárfolyam csökkenésével.

Emellett a globális befektetői hangulat továbbra is rossz, a szerdai napot a világ tőzsdéin a kilábalás elhúzódásától, illetve W-alakú (kettős mélypontú) recessziótól való aggodalmak határozzák meg. A befektetők ebben a helyzetben a biztonságos célpontnak tartott eszközökbe, így péládul a dollárba vagy a japán jenbe menekülnek. Ennek eredményeként erősödött a dollár az euróval és a forinttal szemben is. A forinthoz mért árfolyam csak szerdán hét forinttal emelkedett. A japán jen pedig 15 éves csúcsot ért el a dollárral szemben a nemzetközi piacon.

A Raiffeisen csütörtöki devizapiaci kommentárja szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedd esti kamatdöntő ülését követően felerősödő borúlátás miatt gyengültek a régiós fizetőeszközök, közülük pedig a szokás szerint a forint szerepelt a legrosszabbul. A csütörtöki állampapír-aukció jól sikerült, ám ez sem segített igazán a forintnak. A Raiffeisen szakértői szerint az euró 280,75 és 284,85 forint között mozoghat a nap folyamán.