Vágólapra másolva!
Negyven magyar versenyző áll rajthoz a hétvégi poznani kajak-kenu világbajnokságon. Storcz Botond szövetségi kapitány tíz éremre, ezen belül öt aranyéremre számít, Kammerer Zoltán és Kovács Katalin pedig szócsatával hangolt az elutazás előtti napon, még Budapesten.

"Szorongó típus vagyok, minden világbajnokság előtt gombóc van a torkomban, de nem véletlenül" - kezdte mondandóját dr. Baráth Etele, a szövetség első embere. "Látni kell, hogy a nemzetközi mezőny évről évre rohamosan fejlődik, egyre nehezebb a válogatott versenyzőink dolga. Az viszont biztos, hogy a mostani csapat nagyon szerencsés összetételű társaság, hiszem, hogy meg fogunk tudni felelni a legmagasabb elvárásoknak. Remélem, hogy a sajtó kiemelt figyelmét nemcsak ezen a hétvégén élvezi majd a sportágunk, hanem jövő héten is, amikor elkezdődik Szegeden az MKB Sárkányhajó világbajnokság, mintegy háromezer sportoló részvételével."

Storcz Botond felnőtt kapitány méltatta a sportolók és az edzők eddigi megfeszített munkáját: "Jól sikerült a központi edzőtábor Szolnokon, de azért nem titok, hogy a felkészülés hajrájában senkinek sem felhőtlen a hangulata. Azért örömmel láttam, hogy együtt tudott működni a női szakág a kenusokkal, időnként igen izgalmas csaták zajlottak a vízen. Elég sokat voltam én is személyesen jelen az edzőtáborban és úgy láttam, hogy jól összekovácsolódott a társaság az elmúlt hetekben."

"Csak nekünk nem akadtak kihívóink" - kontrázott Kammerer Zoltán. "De Kovács Kati és Vajda Attila például nagyon élvezetes kis versenyt mutatott be a Holt-Tiszán."

"Helyesbítenem kell! Mi kihívtunk Titeket a női négyessel, de úgy hallottuk, hogy nem vállaljátok" - vágott vissza az olimpiai bajnoknő.

A világbajnokság csütörtökön kezdődik Poznanban.

Forrás: MTI

Kökény Roland, Végh Attila, Beé István, Molnár Péter, Kovács Katalin, Kovács Gergely, Vereckei Ákos