Vágólapra másolva!
Egy DNS-teszt kimutatta, hogy mégsem Bobby Fischertől származik az a kilencéves fülöp-szigeteki kislány, akinek anyja eddig ezt hangoztatta. Az eredményről egy, a sakkozó kétmillió dolláros örökségért ugyancsak harcban álló japán nő ügyvédje számolt be kedden.

A DNS-vizsgálathoz szükséges exhumálást július ötödikén végezték el az izlandi legfelső bíróság döntése nyomán, hogy végre lezárhassák a 2008-ban elhunyt sakkvilágbajnok ellen évek óta húzódó apasági keresetet.

A teszteredmény, amelyet kedden adtak át egy reykjavíki bíróságnak, kizárta Jinky Youngot az örökségért folyó versenyfutásból. A kislány 2001-ben született, amikor Fischer a Fülöp-szigteken élt, és az anyjával járt.

Az ügyben nyilatkozó izlandi ügyvéd Vatai Mioko érdekeit képviseli, aki azt állította, hogy 2004-ben ment férjhez Bobby Fischerhez, amikor a sakkozót Japánban tartották fogva, és ezen a címen tart igényt a hátrahagyott vagyonra, amelyet mintegy kétmillió dollárra (430 millió forintra) taksálnak.

Fischert több hónapra bezárták Japánban, miután az Egyesült Államok a kiadatását kérte, mert felelősségre akarták vonni, amiért 1992-ben, a jugoszláviai háború idején részt vett egy belgrádi sakkmérkőzésen.

Vatai Bobby Fischer elhunyt nővérének fiaival vetélkedik az örökségért, amelyet az amerikai kormány ugyancsak magának követel ki nem fizetett adók címén.

Az amerikai születésű, 2005-ben Reykjavíkban letelepedett Fischer az egyetlen amerikai sportoló, akinek sikerült megtörnie a szovjet nagymesterek hosszú évtizedek óta tartó hegemóniáját.

Fischer 1972-ben Reykjavíkban győzte le Borisz Szpasszkijt, elnyerve ezzel a sakkvilágbajnoki címet.

Az izlandiak általános véleménye szerint az Izlandon lejátszott döntő erős befolyással lehetett a helyi törvényhozókra abban, hogy a szigetország annak idején befogadta a sakkzsenit.