Lekapcsolná az Apple a feltört iPhone-okat

Vágólapra másolva!
A feltört telefonok távoli hatástalanítására alkalmas módszert szabadalmaztatott az Apple. A védelem egyaránt működik az ellopott készülékek, és az Apple szoftveres védelmeit elváolító felhasználók ellen.
Vágólapra másolva!

A szabadalom a jogosulatlan felhasználások kiszűrésének módszereiről szól, ám ezek között megnevezik a telefonok feltörését is, ami arra szolgál, hogy a felhasználók az Apple által nem jóváhagyott alkalmazásokat telepítsenek iPhone-jaikra.

A bejelentést 2009 februárjában nyújtotta be a cég, ám csak most hozták nyilvánosságra. Az irat olyan eljárásokat ír le, amelyek a gyanús tevékenységek felderítésére, valamint a készülék funkcióinak korlátozására szolgálnak. A gyanús cselekedetek közül is kiemeli a szöveg a hackelést, a készülék feltörését valamint a SIM-kártya eltávolítását. Az Apple ezekre a cselekményekre levélben vagy SMS-ben tervezi figyelmeztetni a készülék tulajdonosát.

Lebuktatja a tolvajokat az új védelem

A szabadalomban ismertetette eljárások arra is alkalmasak lehetnek, hogy az elkövetőt megtalálják. A cég távolról bekapcsolhatja a kamerát, rögzítheti a jogosulatlan felhasználó hangját és lekérheti a készülék GPS-koordinátáit is. A szabadalmi bejelentés szerint a hackert ki lehet tiltani az érzékeny információkat tartalmazó alkalmazásokból, illetve le lehet előle tiltani a telefon egyes funkcióit. Ha a tulajdonos lemondott ellopott készülékéről, vagy nagyon félti a telefonon tárolt adatait, távolról törölheti is az iPhone memóriáját.

A telefonjuk felszabadításával foglalatoskodó felhasználóknak valószínűleg nincs sok félnivalójuk. Júliusban az Egyesült Államok szerzői jogi hivatala átértékelte a gyártói telefonzárak eltávolítását, így már nem számít törvénybe ütköző cselekedetnek. Az Apple a továbbiakban is elítéli a készülékek feltörését, és garanciamegvonással jutalmazza az iPhone-jukat felszabadítókat.