Vágólapra másolva!
Stroke-ot kapott Törőcsik András, az Újpest korábbi válogatott labdarúgója. Az [origo] az Állami Egészségügyi Központtól úgy értesült, hogy nem volt szükség műtétre, de Törőcsik állapotát, amely súlyos, de nem életveszélyes, folyamatosan ellenőrzik.

Kórházba kellett szállítani a korábbi legendás futballistát, Törőcsik Andrást. Az Újpest egykori játékosa stroke-ot kapott, először a Nyírő Gyula Kórházba szállították, onnan került át a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központba. Az [origo] az Állami Egészségügyi Központtól úgy értesült, hogy nem volt szükség műtétre, de Törőcsik állapotát folyamatosan ellenőrzik

Az MTI szerint Törőcsiket azon az osztályon kezelik, ahol az elmúlt esztendőben a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari súlyosan sérült pilótája, a brazil Felipe Massa is feküdt. Törőcsiket délután meglátogatta, Nyilasi Tibor, aki a Sport1 tv-csatornán elmondta, hogy tudomása szerint volt válogatott játékostársa egy hete lett rosszul, akkor kórházba ment, aztán CT-vizsgálaton esett át. Valószínűleg beüthette a fejét. "Az orvosok bizakodóak" - fogalmazott Nyilasi.

Forrás: MTI

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ pénteken közleményben ad tájékoztatást Törőcsik András állapotáról. A Nemzeti Sport úgy tudja, Törőcsik otthonában elesett és beverte a fejét, agyában vérrög keletkezett. Az ötvenöt éves labdarúgó negyvenötször szerepelt a válogatottban, részt vett az 1978-as és 82-es világbajnokságokon, összesen tizenkét gólt szerzett címeres mezben. Törőcsik kivételes cselezőkészségével és rúgótechnikájával vált közönségkedvenccé.