Vágólapra másolva!
A DVSC honlapján közzétett nyilatkozat szerint a klub elismeri, hogy Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára, de úgy gondolják, hogy miután szereplése nem befolyásolta az eredményt, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem fogja elvenni a debreceniektől az Európa Liga-indulás jogát.

A DVSC Futballszervező Zrt. pénteken késő este tette közé hivatalos állásfoglalását a futballklub honlapján. Ebben az egyesület vezetői elismerik, hogy Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára a Liteksz Lovecs elleni Európa Liga (EL) mérkőzés 90. percében.

Máté Péter valóban jogosulatlanul lépett pályára, de ezen szabályszegés a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást nem befolyásolta - áll a nyilatkozatban, amiben azt is elismerik, hogy az UEFA már vizsgálja az eset körülményeit, valamint, hogy a DVSC már meg is küldte válaszát a szövetség fegyelmi testületének.

Az UEFA a mai napon írásban tájékoztatást kért klubunktól a játékos szerepeltetésének körülményeit illetően, amelyre a DVSC Futballszervező Zrt. még ma késődélután megküldte az érdemi álláspontját is tartalmazó válaszát.

A debreceni klub álláspontja szerint Máté egy adminisztrációs hiba miatt léphetett jogosulatlanul pályára Bulgáriában, de a szabályszegés jelen esetben nem volt olyan súlyú, amely a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást befolyásolta volna. A DVSC előljárói úgy vélik, hogy bár az UEFA az eset miatt alkalmazhat jogkövetkezményeket, de az a szabályszegés jellegére tekintettel - nem vezethet a mérkőzés eredményének az óvás miatti megváltoztatására.

Az üggyel kapcsolatos bővebb részletekről, valamint az UEFA döntéséről a szövetség válaszát követően ígért a klub részletes tájékoztatást.