USA: hatalmasat ugrott a behozatal, csökkent a növekedés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az idei második negyedévben 1,6 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a washingtoni kereskedelmi minisztérium második becslése szerint, szemben az első becslésben szereplő 2,4 százalékkal - derült ki a pénteken délután kiadott adatokból.

Az elemzők előzetesen még ennél is komolyabb revízióra számítottak, a MarketWatch üzleti portálnak adott prognózisok alapján 1,3 százalékos GDP-növekedésre lehetett számítani.

Az első negyedévhez képest jelentős a visszaesés, január és március között 3,7 százalékos volt az éves dinamika.

A második negyedéves növekedést azért kellett visszanyesni, mert az új becslésben már több mint 30 százalékos importnövekedés szerepelt, szemben az export kevesebb mint 10 százalékos bővülésével. A behozatal 1984 óta nem ugrott ekkorát.