Októberben árazzák be a gázt és az áramot

Vágólapra másolva!
Október 6-án tárgyal a kormány a gáz- és áramtörvény módosításáról; szeptemberben megegyeznek az új árképzési rendszerről - nyilatkozta Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke a Magyar Nemzet hétfői számában.
Vágólapra másolva!

A lakossági és kisvállalkozói gáz- és villamos energia árakra júniusban bevezetett moratórium addig marad érvényben, ameddig nem sikerül megállapodni az árképzésről. Az elnök szerint a piaci szereplőkkel folyó tárgyalásokon megfelelő az együttműködés, "mindenki a megoldást kereste". Azonban vannak olyan objektív tények, amelyektől nem lehet eltekinteni. Ilyen a gáz világpiaci ára, vagy a forint-dollár keresztárfolyam - ezek komoly kihívást jelentenek." - idézte Horváth Pétert a Magyar Nemzet.