Alig nőhet a foglalkoztatás a munkaadók szerint

Vágólapra másolva!
A munkáltatók továbbra sem terveznek jelentős munkaerő-felvételt: 3 hónapon belül összesen 0,3 százalékos, egy év távlatában pedig még mindig csak 0,6 százalékos, mérsékelt létszámnövekedéssel számolnak - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb, III. negyedéves munkaerő-gazdálkodási felméréséből.
Vágólapra másolva!

A felmérésben csaknem 7 ezer gazdálkodó szervezetet kérdeztek meg, a munkáltatók 2010. július elsejei statisztikai állományi létszámukat közölték, és ehhez képest adták meg a várható létszámmozgást. A válaszadó 6922 szervezet legnagyobb része 66,8 százaléka a mikro- és kisvállalkozások közül került ki, azonban ezek az érintett munkavállalóknak kevesebb mint hetedét foglalkoztatták. A középvállalkozások a minta 26,9 százalékát teszik ki és az itt foglalkoztatottak jelentik az érintett létszám 35,8 százalékát. A nagyvállalkozások száma 435 - 6,3 százalék -, akik az érintett létszám felét foglalkoztatják.

Az adatokból kiderül: a felmérés negyedévében 0,3 százalékkal nőhet a foglalkoztatottak száma. Az elmúlt negyedév felmérésében 2,6 százalékos növekedéssel számoltak az akkor megkérdezett munkáltatók. A vállalkozások 62,4 százaléka három hónapon belül stagnálással számol, míg negyedük növekedést vár és 12,7 százalékuk létszámcsökkenést jelez. A 2009 azonos időszakában készült felmérésben a vállalkozások 60,8 százaléka három hónapon belül stagnálással számolt, míg közel negyedük növekedést jelzett, 15,4 százalékuk pedig létszámcsökkenést jelzett.

Átlagot meghaladó, csaknem 5 százalékos létszámbővítést az adminisztratív szolgáltatás munkáltatói várnak, de 1 százalék feletti bővítést terveznek a víz - és hulladékgazdálkodás, a feldolgozóipar, a vendéglátás területén tevékenykedő cégek (1,1 százalék), de átlag feletti felvétellel számolnak például az oktatásban, és az egészségügyben is a harmadik negyedév végéig. A mezőgazdaságban 4,7, a művészet, szórakozás, szabadidő területen 2,1, a közigazgatásban 1,9, a bányászatban pedig 1,6 százalékos létszámcsökkenés várható a felmérés adatai szerint.

A mikrovállalkozások 6,8 százalékos, a kisvállalkozások pedig 0,8 százalékos létszámbővülést jeleztek, míg a középvállalkozások stagnálást várnak szeptember végéig. A nagyvállalkozások összességében 0,2 százalékkal növelnék munkavállalói állományukat. Az éves létszámmozgás 3200 munkahely bővítését vetíti előre, ami 0,6 százalékos létszámbővülésnek felel meg a felmérésben résztvevő munkáltatók körében. Az egy évvel ezelőtti felmérésben 0,4 százalékos csökkenést jeleztek a munkáltatók.

A vállalkozások 55,9 százaléka egy éven belül stagnálással számol, 28,2 százalékuk növekedést vár és 15,9 százalék jelez létszámcsökkenést.