Vágólapra másolva!
Még karrierjének befejezése előtt szobrot kap hazájában Jari Litmanen, az elmúlt évtized legeredményesebb finn labdarúgója.

Egy csütörtöki bejelentés szerint az emlékművet október 10-én leplezik le a játékos szülővárosában, Lahtiban, a helyi sportcentrum előtt.

A 39 éves Litmanen, aki korábban szerepelt többek között az Ajax Amsterdamban, az FC Barcelonában és az FC Liverpoolban, jelenleg a helyi egyesület futballistája, szerződése az év végéig szól.

A középpályás eddig 130-szor lépett pályára a válogatottban, amelynek még most is tagja - a finnek egy csoportban szerepelnek a magyarokkal a 2012-es, ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.