2,4 milliárd folyt be az eltörölt vagyonadóból

Vágólapra másolva!
Augusztus 31-ig 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az APEH. Az adó nagy része a nagy teljesítményű autók után folyt be. A vagyonadót augusztusi hatállyal törölte el az új kormány, így második részletét már nem kell megfizetni.
Vágólapra másolva!

Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az MTI-vel APEH.

A vagyonadó zömét, mintegy 2,299 milliárd forintot a nagy teljesítményű személygépkocsik után fizették be az adózók. A vízi járművekkel kapcsolatos befizetés közel 125 millió forint, míg a légi járművek utáni befizetés kevesebb, mint 6 millió forintot tett ki.

A 2010-től hatályban lévő vagyonadóból az idei évre mintegy 50 milliárd forint bevételt terveztek. Ennek döntő része a nagy értékű ingatlanok megadóztatásából származott volna, az Alkotmánybíróság azonban megsemmisítette a vagyonadónak az ingatlanok adóztatására vonatkozó részét.

Az új kormány pedig megszüntette magát a vagyonadót is. Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény (Nért.) augusztus 16-tól vesztette hatályát, így a légi járművek, vízi járművek és nagy teljesítményű személygépkocsik után a 2010-re bevallott vagyonadó második részletét már nem kell megfizetni.

A 2010-re bevallott adó első részletét nem lehet visszaigényelni, illetve, ha azt az adózó még nem fizette meg, meg kell fizetni. A 2010. szeptember 30-án esedékes adó második részletét azonban nem kell befizetni.