Hétfőig kell bevallani az alkalmi foglalkoztatottak közterheit

Vágólapra másolva!
Az új szabályozás szerint naponta 500 forint közterhet kell fizetni az alkalmi munkavállalók után, az augusztusról szóló bevallást hétfőig kell beadniuk a munkaadóknak az APEH-hez elektronikus úton.
Vágólapra másolva!

Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében. Az augusztus elsejétől hatályos egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény értelmében az adóhatósághoz bejelentett alkalmazottak adatait a munkaadóknak nyilván kell tartaniuk és a foglalkoztatottakról, valamint a részükre kifizetett bérek utáni járulék/közteher/ összegéről a tárgyhónapot követő hónap 12-ig a bevallást is el kell készíteni. A járulékokat pedig ezzel egyidejűleg kell megfizetni. Mivel szeptember 12. vasárnapra esik, ezért a törvény értelmében a bevallást legkésőbb szeptember 13-án, hétfő éjfélig kell benyújtani az adóhatósághoz. Ez a fizetés legkésőbbi időpontja is.

A közteher a mezőgazdasági idénymunkások esetében nem százalékos mértékű, hanem fix összegű, naponta 500 forint személyenként. Attól függően, hogy hány napot vett részt a munkában a dolgozó, erről az összegről kell az adott hónapban munkavállalónként és összesített formában is a bevallást elkészíteni, és az így számított járulék összegét megfizetni. A bevallást minden munkaadónak elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül kell teljesítenie, az adóhatóság által erre a célra rendszeresített 1008-as jelű bevallási nyomtatványon. Az egyszerűsített foglalkoztatás megkezdése előtt ugyanis minden munkaadónak regisztrálnia kellett az ügyfélkapun keresztül.

Papír alapú bevallást csak a termelők nagyon szűk köre teljesíthet. Ezt azok tehetik meg, akik egész év folyamán más alkalmazottat nem foglalkoztatnak, csak mezőgazdasági idénymunkást, és áruértékesítést sem végeznek. Ez esetben a bevallást az 1008E számú nyomtatványon kell teljesíteni, amely az adóhatóság honlapjáról kinyomtatható, vagy a postahivatalokban beszerezhető. A papír alapú bevallást is havonta, a tárgyhót követő 12-dik napig kell benyújtani.

Fontos tudni, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján nem jogosultak a kedvezményes közteher-befizetésre azok a munkaadók, akik a tárgyhónapban 300 ezer forintot, vagy azt meghaladó összegű adó vagy járuléktartozást halmoztak fel. Mindaddig nem élhetnek a kedvezménnyel, amíg tartozásukat ki nem egyenlítik - tartalmazza a Magyar Agrárkamara közleménye.