Vágólapra másolva!
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg az ügyészség a Buenos Aires-i River Plate egyik labdarúgóját, aki három ember halálát eredményező közúti balesetet okozott tavaly decemberben.

A 22 éves Diego Buonanotte a szakértői vizsgálatok alapján túlságosan gyorsan hajtott, amikor elvesztette uralmát autója felett. A balesetben a vele utazó három gyerekkori barátja, egy 21, egy 22 és egy 24 éves fiatalember vesztette életét.

Buonanotte maga is súlyos sérüléseket szenvedett, melyek nyomán csak öt hónapos rehabilitációt követően térhetett vissza a futballpályára.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a sportolót, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki rá.