A tervezettnél kevesebb hitel kell Németországnak

Vágólapra másolva!
A tervezettnél várhatóan "jóval kevesebb" hitelt kell az idén felvennie a német kormánynak - mondta hétfőn a német pénzügyminiszter Wolfgang Schäuble.
Vágólapra másolva!

A ZEW kutatóintézet rendezvényén elmondta, hogy jóval kevesebb, mint 60 milliárd euró lesz az újonnan kötött kölcsönök összege. Korábban arról számolt be a minisztérium, hogy a költségvetésben tervezett 80,2 milliárdnál "legalább 15 milliárddal kevesebb" lesz ez az összeg.

A német gazdaság kilátásairól elmondta: annak ellenére, hogy rövid távon "3 százalékhoz közeli" mértékkel is bővülhet Németország, hosszabb távon 1,5-2 százalékos fenntartható fejlődésre lehet számítani.

Több gazdasági elemzőintézet, valamint az Európai Bizottság is korábban 3,4 százalékra emelte az idei német GDP-növekedésre vonatkozó kilátásait. Schäuble azonban figyelmeztetett: "Nem szabad elsietnünk annak üzenetét, hogy már mögöttünk lenne a válság".