4,5 milliárdos autóipari fejlesztés Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Új gyárat épít Kecskeméten a Knorr-Bremse, a 4,5 milliárdos beruházással 110 új munkahely jön létre.
Vágólapra másolva!

A Knorr-Bremse Magyarország Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással a régi gyáregysége mellett, zöldmezős beruházással új gyárat kíván felépíteni 2011-ben - jelentette be Kecskeméten Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója. Az építéséhez állami támogatást, valamint európai uniós társfinanszírozást is szeretne igénybe venni a cég.

A 2011 év elején induló, közel 20 ezer négyzetméter alapterületű modern gyár az év végére elkészülne, és 110 új munkahelyet teremtene. A müncheni központú cég magyar leányvállalata 8,6 hektáros területet vásárolt, melynek egy része az önkormányzat Déli Iparterületéből áll, de a többi terület vételét is az önkormányzaton keresztül bonyolította a cég. Lepsényi István közlése szerint, a közúti tehergépkocsik és vasúti járművek fékrendszereit gyártó magyarországi leányvállalat idei értékesítése már eléri a 30 milliárd forintot, amely megközelíti a gazdasági válság előtti bevételét.