Kínai cégé lehet az Opel belgiumi gyára

Vágólapra másolva!
A Volvo kínai tulajdonosa, a Geely érdeklődik az Opel bezárásra ítélt antwerpeni gyára iránt - jelentette a belga hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A társaság vezérigazgatója megbeszélést folytatott Kirs Peters flamand miniszterelnökkel a belgiumi régió legnagyobb városában több mint 80 éve működő gyárról. "Szeretnénk megvizsgálni, hogy milyen lehetőségeket kínál az Opel Antwerpen" - nyilatkozott Li Sufu (Li Shufu), a Geely vezetője. Az elbocsátásra váró munkások szakszervezete kétkedve fogadta a kínaiak megjelenését. "Számtalan hasonló esettel találkoztunk már az utóbbi években" - reagált Luc Van Grinsven, az ACV-CSC szakszervezet vezetője.

Az amerikai General Motors (GM) csoporthoz tartozó Opel hétfőn közölte, hogy az év végén bezárják az 1924-ben alapított antwerpeni gyárat, mert nem akadt befektető, aki "megvalósítható üzleti tervet" terjesztett volna elő a további üzemeltetésére. Fénykorában a telephelyen 7 ezer munkás dolgozott. Az utóbbi években különböző Astra modelleket gyártottak. Most 1200 munkás dolgozik a gyárban, az év végéig még 10 ezer Astrát szerelnek össze.

A társaság Magyarországon leépítés helyett fejleszt, szentgotthárdi gyárát félmilliárd eurós beruházással bővíti.