Magyar Nemzet: Matolcsy minisztériuma a Magyar Turizmus Zrt.-nek sem utalt

Vágólapra másolva!
A kormány áthelyezte a Magyar Turizmus Zrt. finanszírozását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium csaknem másfél milliárdos tartozást halmozott fel a társasággal szemben - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Turizmus Zrt. felett a szakmai felügyeletet pillanatnyilag a Nemzetgazdasági Minisztérium gyakorolja, míg a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Fejlesztési minisztérium képviseletében a Magyar Fejlesztési Bank. A társaság májusig kapta meg a neki járó támogatást. Szerződésüket még nem bontották fel, azonban úgy értesültek, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium jelenleg vizsgálja ennek a lehetőségét.

Tarthatatlan a helyzet, ami a Magyar Turizmus Zrt. finanszírozását jellemzi - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai és sportbizottságának vezetője a Magyar Nemzetnek. A kormány a múlt héten elfogadta azt a határozatot, amely átcsoportosítja a költségvetési forrásokat. Az új rendben a Magyar Turizmus Zrt. finanszírozása átkerül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz. A határozat a napokban jelenik meg, és a jövő héten juthat pénzéhez a turizmusért felelős társaság - mondta Bánki Erik.

A Magyar Turizmus Zrt. jelenleg a marketingcélra szánt pénzekből finanszírozza napi költségeit. Horváth Gergely, a társaság vezérigazgatója szerint ezért vissza kell fogniuk a szakmai munkát, például a külföldi reklámokat.

A nemzetgazdasági tárca utoljára májusban utalta át a közhasznúsági szerződésben rögzített működési összeget az ITD Hungary-nek is.