Steve Jobs nem akar kicsi iPadet

Vágólapra másolva!
Az Apple vezetője cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint cége nem tervezi az iPad kompakt, hét colos képernyővel szerelt változatban piacra dobni.
Vágólapra másolva!

Erről Jobs a vállalat üzleti eredményeinek ismertetése során beszélt, melyen bejelentette, hogy az Apple az utolsó pénzügyi negyedév során 4,19 millió darab iPadet adott el, ami némileg kevesebb az elemzők által várt ötmilliós darabszámtól. Steve Jobs beismerte, hogy ez az eredmény kissé alacsonyabb a cég saját terveinél, de kapacitásproblémák miatt nem képesek többet gyártatni az eszközből, amely iránt egyébként komoly érdeklődést mutatnak a vásárlók. 2011-ben a cég közel 44 millió darabot tervez eladni táblagépéből.

Nem lesz kisebb iPad

Jobs az eredmények ismertetése mellett azt is elmondta, hogy bár hónapok óta keringenek pletykák erről, az Apple nem tervezi, hogy a jelenleg kapható iPadnél kisebb képernyővel szerelt modellt dobjon piacra. Bár az, ha a 9,7 colos helyett 7 colos LCD kerülne a készülékbe, olcsóbbá tenné azt, Jobs szerint azonban egy ilyen képernyő túl kicsi ahhoz, hogy az eszköz kényelmesen használható legyen.

Az Apple vezére szerint ráadásul a gépeikre szoftvereket fejlesztő társaságoknál sem venné ki jól magát, ha egy újabb képernyőméretnek megfelelő változatban kellene optimalizálniuk alkalmazásaikat. Steve Jobs szerint a 7 colos modelleket piacra dobni tervező riválisok - például a Samsung és a Blackberry - be fogják látni, hogy ez a képernyőméret túl kicsi az optimális használathoz.

Az Apple iPhone-ja, iPod Touch médialejátszója és az iPad működését szolgáló szoftver azonos alapokon nyugszik, és az eltérő hardveren futó szoftverek kinézetükben is nagyon hasonlítanak egymásra.

Nem lesz olcsóbb sem

Jobs egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem félnek attól, hogy az olcsóbb iPad-klónok megjelenésével elvesztik a táblagépek piacán szerzett előnyüket.

Az Apple vezére szerint ugyanis csak akkor lehet egy táblaszámítógépet az iPadnél olcsóbban árulni, ha azt kisebb képernyővel, lassabb processzorral, kevesebb memóriával szerelik fel, gyengébb hardveren azonban nem lehet ugyanazt a használati élményt biztosítani.