Londoni elemzők: 2016-ban lehet magyar euró

Vágólapra másolva!
Magyarország a közép-európai tagjelöltek közül elsőként léphet be az euróövezetbe, de valószínűleg a magyar valutauniós tagságra is még hat évet várni kell - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki helyzetértékelésükben.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege befektetőknek csütörtökön kiadott havi konvergencia-helyzetértékelésében megerősítette azt a várakozását, hogy Magyarország 2016-ban, Lengyelország és Csehország 2017-ben, Románia pedig 2018-ban válhat az euróövezet tagjává. A ház ennél hamarabb, 2014-ben vagy 2015-ben számít Litvánia, Lettország és Bulgária valutauniós felvételére.

A JP Morgan elemzése szerint közép-európaiak eurócsatlakozási időpontja erőteljesen függ az európai ciklikus fellendüléstől, mivel a cég szakértői "szoros korrelációt" látnak az európai üzleti ciklus és a maastrichti felvételi előírások teljesíthetősége között. Így egy gyenge euróövezeti fellendülés, vagy éppen egy kettős mélypontú recesszió kialakulása jelenti a valutauniós csatlakozás esetleges még további csúszásának fő kockázatát - áll az elemzésben.

A kockázatok azonban "nem érnek véget" az üzleti ciklussal: nemrégiben elhangzottak olyan javaslatok, hogy szigorúbban kellene alkalmazni a GDP-arányos államadósság-rátára meghatározott 60 százalékos felső tűréshatárt, ami például Magyarország euróövezeti csatlakozási törekvései szempontjából lehet kedvezőtlen - vélekednek a JP Morgan citybeli elemzői.

Jóllehet az "euróövezeti tagságra leglelkesebben törekvő" Magyarország a következő években várhatóan fokozatosan csökkenteni kezdi adósságrátáját, valószínűtlen azonban, hogy az adósságarány a következő évtized végéig az előírt felső tűréshatárra süllyed. A JP Morgan londoni elemzőinek véleménye szerint a tűréshatárnál "valamivel magasabb" államadósság-ráta még nem feltétlenül lenne akadálya a belépésnek, "de ez változhat".

A ház szerint fennáll az a kockázat is, hogy a közép-európaiak körében csökken a lelkesedés a közös valuta iránt. A jelenlegi euróövezeti tagok némelyikének emelkedő kötvényhozamai láttán ugyanis megrendült az abba vetett hit, hogy a valutaunós tagság minden esetben a hitelköltségek csökkenését eredményezi - fejtegetik a JP Morgan szakértői.