Népszabadság: Közel a megegyezés a Malévról

Vágólapra másolva!
Megállapodás közelébe jutott a kormány a Malév 5 százalékát birtokló orosz állami Vnyesekonombankkal - írja a pénteki Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A lap forrása Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúja alapján azt mondta: jelen állás szerint a bank átadja a teljes irányítást a magyar államnak, és kiszállna a Malévból, mindezt azonban úgy, hogy ez anyagi értelemben "ne fájjon". Az alkut a kormányfőknek kell megkötniük.

A miniszter azt mondta: három befektetői csoporttal folytatnak intenzív tárgyalásokat. A Népszabadság információi szerint jelenleg török és amerikai körökkel zajlanak a megbeszélések. A megállapodás sürgető, hiszen a Malév finanszírozása jó esetben január elejéig biztosított - írja a lap.