Vágólapra másolva!
Gerhard Mayer-Vorfelder, a német futballszövetség korábbi elnöke a 2018-as és 2022-es világbajnoki helyszínek kijelölésének elhalasztását tanácsolta a sportág nemzetközi szövetségének (FIFA) a közelmúltban napvilágra került korrupciógyanús történések miatt.

"Amíg nem tisztázódik minden, el kell halasztani a döntést. Olyan ügyekről van szó, melyeket nem lehet négy hét alatt kivizsgálni" - idézte a sportvezetőt a szerdai Sport Bild. Mayer-Vorfelder ezzel együtt leszögezte: a FIFA végrehajtó bizottsága nem a korrupció melegágya.

A nemzetközi szövetség etikai bizottsága múlt szerdán - egyelőre 30 napra - felfüggesztette a nigériai Amos Adamu és a tahiti Reynald Temarii tagságát, mert a gyanú szerint kenőpénzt kértek szavazatukért cserébe a következő világbajnoki helyszín kijelölésével összefüggésben.

A lépésre az után került sor, hogy a Sunday Times október 17-én leleplező cikket jelentetett meg. Az írást alátámasztó akciókat maga a lap szervezte meg, rejtett kamerával felvette, amikor a magukat egy amerikai konzorcium lobbistáinak kiadó újságírók és Amadu találkozóján utóbbi garantálta a voksot az Egyesült Államoknak 570 ezer euró ellenében, illetve Temarii, a FIFA alelnöke, egyben az óceániai szövetség elnöke 1,6 millió eurónak megfelelő összeget igényelt hasonló körülmények között. Előbbi műfüves pályák, utóbbi sportakadémia létesítésére kérte a pénzt.

A FIFA december 2-án, Zürichben dönt mind a 2018-as, mind a 2022-es világbajnokság helyszínéről. Előbbire a közelmúltbeli visszalépések nyomán már csak Oroszország, Anglia, továbbá Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen pályázik. A 2022-es vb-re öt jelentkező maradt versenyben, az Egyesült Államoknak négy, egyformán az ázsiai konföderációhoz tartozó riválisa van: Ausztrália, Katar, Japán és a Koreai Köztársaság.