Hétmilliárdért vesz utastájékoztató rendszert a BKV

Vágólapra másolva!
Két év múlva kell elkészülnie a fővárosban a Synergon által szállítandó utastájékoztató és forgalomirányító rendszernek. A BKV nettó hétmilliárd forintot fizet érte.
Vágólapra másolva!

A Synergon Informatika Nyrt. leányvállalata, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. nettó 6,976 milliárd forint összértékű, a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére irányuló megállapodást írt alá a BKV Zrt.-vel október 27-én - közölte a Synergon csütörtökön.

A Synergon pályázaton nyerte el a megbízást. Az uniós támogatásból megvalósuló projekt elsődleges célja a forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerek fejlesztése, modernizálása.

A szerződés szerint a Synergon integrált diszpécser- és forgalomirányító központ kialakítását, 2295 darab jármű fedélzeti vezérlő és utastájékoztató berendezéssel történő felszerelését, 257 közterületi utastájékoztató berendezés, valamint 30 jelzőlámpás csomópontban forgalmi előnyben részesítő megoldások telepítését vállalja.

A megállapodás része a webes felületen és sms-en keresztül történő utastájékoztatás bevezetése is, valamint mindezek háttér- és kommunikációs rendszerének biztosítása. A projekt átadásának határideje 2012.