Gyengült a forint, 198 forint fölött a svájci frank

Vágólapra másolva!
Gyengülésbe kezdett szerda délelőtt a forint; délután kevéssel öt óra előtt egy euróért több mint 272 forintot kértek a reggeli 270,50 forint után. A piacok a nap folyamán a Fed kamatdöntésére és a következő gazdaságösztönző csomag részleteire várnak.
Vágólapra másolva!

Szerdán kevéssel 17 óra előtt egy euró 272,50 forintot ért, egy dollár 194,50 forintba került, egy svájci frankért pedig 198,20 forintot kértek a bankközi devizapiacion.

Délután negyed négykor 272,04 forintot kértek a kerekedők egy euróért, a dollárért 194,04 forintot, míg a svájci frankért 197,73 forintot kellett adni. Reggel negyed nyolckor az euró árfolyama 270,70 forint, a dolláré 193,30 forint, a svájci franké pedig 197,10 forint körül mozgott.

Kedden az euró árfolyama egészen a 270 forintos szintig csökkent, de nem tudta áttörni ezt az értéket, és innen 271 fölé korrigált. Késő este 270,70 forintot kellett adni az euróért, ekkor egy dollár 192,80 forintot, egy svájci frank pedig 197 forintot ért.

A magyar költségvetést továbbra is kettősen értékelik a nemzetközi szereplők (pozitívként a hiánycél tartását, negatívként az intézkedések fenntarthatóságának kérdésességét és a strukturális reformok hiányát), és az utóbbi negatívumok közrejátszhatnak a forint múlt heti erősödésének megtorpanásában - mondta Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

Kereskedők szerint a forint piacán kivárás van, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán jelenti be ugyanis gazdaságösztönző intézkedéseit. Amennyiben vártnál (500-1000 milliárd dollár) nagyobb mennyiségi lazítás mellett dönt a Fed, akkor az pozitív hatással lesz a fejlődő piaci eszközökre, így a forintra is. Ellenkező esetben gyengülés várható - véli Sörös Csaba.