Vége lehet az amerikai netsemlegességnek

Vágólapra másolva!
A republikánusok törvényhozási választásokon aratott elsöprő győzelmét követően elemzők szerint nincs sok esély arra, hogy elfogadják az internetsemlegesség biztosítását biztosító törvényt, amelyet a demokrata Obama elnök terjesztett be.
Vágólapra másolva!

Míg a demokrata párti elnök, Barack Obama korábban egy olyan törvény elfogadását sürgette, amely megkövetelte volna, hogy az internetszolgáltatók minden adatforgalmat egyenlőként kezeljenek attól függetlenül, hogy az milyen felek között bonyolódik. Ezzel megakadályozható lenne az, hogy egyes óriáscégek a telekommunikációs társaságoktól kvázi gyors sávot, azaz szolgáltatásaik jobb minőségű elérését vásárolhassák meg, gyakorlatilag rangsorolva ügyfeleik adatlekéréseinek fontosságát.

Míg Obama elnök, demokrata párti kongresszusi képviselők, és a Szilícium-völgy vállalatai támogatták az elképzelést, ugyanakkor a republikánusok, valamint telekommunikációs cégek ellenezték a törvény elfogadását. Kritikusai szerint a törvény egy olyan dolgot akar szabályozni, amelybe a kormányzatnak egyáltalán nem kellene beavatkoznia.

Azt követően, hogy a republikánusok többséget szereztek a képviselők házában, és több mint féltucat helyet kaparintottak meg a Szenátusban, elemzők nem tartják valószínűnek, hogy az Obamáék támogatását élvező internetfüggetlenségi törvény zöld utat nyerne a Kongresszus előtt a közeli jövőben