Az OTP vezetésével gyengült a BUX

Vágólapra másolva!
Csütörtökön csak feleannyival csökkent a BUX, mint szerdán, amikor ezer pontos esést szenvedett el.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,52 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 21 707,90 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 36,2 milliárd forint volt, a vezető részvények - a változatlan árfolyamú Magyar Telekomot kivéve - gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 510 forinttal, 2,59 százalékkal 19 190 forintra csökkent, 6,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 220 forinttal, 4,00 százalékkal 5280 forintra esett, forgalmuk 21,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 582 forintot ért, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 460 forinttal, 1,03 százalékkal 44 200 forintra gyengült, a részvények forgalma 5,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 508,0 millió forintos forgalom mellett 320 forinttal, 1,49 százalékkal 21 180 forintra csökkentette értékét.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője úgy véli, hogy a sok belföldi bizonytalanság miatt esnek az árfolyamok. Új hírek ugyan nem "borzolták a kedélyeket", de nem látszik, hogy "innen jöhet a fordulat". A nemzetközi hangulat is borúsabb a szerdainál, így a budapesti két százalékos esés nem kirívó. A szerdai kereskedést is befolyásolta némi nemzetközi hatás, ma viszont már azt lehet mondani, hogy a külföld hangulata fele részben irányította az árfolyamokat a budapesti piacon.

Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója kiemelte, hogy délelőtt még a stabilizáció jegyei mutatkoztak, de a továbbiakban az európai piacokhoz hasonlóan a BÉT sem tudta tartani az irányt. Az újabb eladói nyomás jelentősen levitte az OTP árfolyamát. A Mol kereskedése volatilis volt - értékelte a kereskedési igazgató. Csáky Attila szerint "Magyarország önálló életet él" a nemzetközi piacokhoz viszonyítva: a belföldi hírek irányítják a BÉT befektetőinek magatartását.