A kamatemelést sem zárják ki a londoni elemzők

Vágólapra másolva!
A vártnál kedvezőtlenebb októberi inflációs adatok miatt a londoni elemzők egyre inkább arra számítanak, hogy az MNB az alapkamat megemelésére kényszerül. Van olyan elemző, aki szerint akár már ebben a hónapban sem kizárt a kamatemelés.
Vágólapra másolva!

A konszenzust meghaladó októberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után az MNB kamatcsökkentési ciklusának folytatódásában eddig még bízó londoni felzárkózó piaci elemzők is úgy vélekedtek, hogy a további pénzügypolitikai enyhítés most már kevésbé valószínű, a korábban is inkább kamatemelést valószínűsítő citybeli felzárkózó piaci szakértők szerint pedig nem lehet kizárni, hogy a monetáris szigorítás az általuk vártnál hamarabb elkezdődik.

A KSH adatai szerint a múlt hónapban 4,2 százalék volt az éves drágulási ütem. Az MTI által előzetesen kérdezett londoni feltörekvő piaci elemzők megjósolták ugyan, hogy az októberi éves infláció magasabb lesz a szeptemberben mért 3,8 százaléknál, ám az előrejelzések átlaga 3,99 százalék volt.

A csütörtöki adatismertetés után Cristian Maggio, a TD Securities nevű vezető globális befektetési tanácsadó cég londoni stratégája elismerte, hogy az októberi inflációs adatsor - és az, hogy nem kizárható a továbbra is felfelé tartó pálya - "érdemi fenyegetést" jelent a cégnek arra az előrejelzésére, amely szerint az MNB a jövő év első negyedében végrehajt egy negyed százalékpontos kamatcsökkentést. A TD Securities vezető elemzője szerint ugyanis a magyar jegybank nyilván nem a gazdaság serkentésére helyezi a hangsúlyt, amíg nem érzi úgy, hogy sikerült elérni az árstabilitást.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői az októberi inflációs számok közzététele után egyenesen úgy vélekedtek, hogy "jelentős a kockázata" egy közeli, "akár már ebben a hónapban" végrehajtandó kamatemelésnek. A ház szerint azonban ebben nem feltétlenül a magyar inflációs pálya a fő tényező, annál is kevésbé, mivel a maginfláció számottevően enyhébb a teljes kosárra számítottnál.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői - akik eddig is inkább kamatszigorítást valószínűsítettek jövőre - az októberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után úgy vélekedtek, hogy megnövekedett a kockázata egy kamatemelésnek már 2011 első felében. A JP Morgan jelenlegi alapeseti prognózisa az, hogy a monetáris szigorítás a jövő év harmadik negyedében kezdődik.

Az októberi inflációs adatismertetés utáni kommentárjukban a Barclays Capital befektetési bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői is úgy vélekedtek, hogy a jelentős negatív kibocsátási rés - valamint a még mindig magas munkanélküliség - közepette "egy ideig" még nem jelentkezik érdemi inflációs nyomás a magyar gazdaságban. Ezért azzal számolnak, hogy az MNB a következő 6-9 hónapban nem változtat 5,25 százalékos alapkamatán.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési elemzőinek csütörtöki előrejelzése szerint azonban az MNB valószínűleg egyelőre kivár, és figyeli, hogy mennyire tartós a kínálati oldali ársokk, és hogy annak hatásai mennyire szűrődnek át maginflációs szintre. A GS szerint a kormány által az egyes szektorokra kirótt válságadók, és az a lehetőség, hogy ezek hosszabb ideig maradnak érvényben, szintén növeli a magyar inflációval kapcsolatos távlati bizonytalanságot.