Jól startolt a General Motors újból bevezetett részvénye

Vágólapra másolva!
Vitték a befektetők a General Motors (GM) csütörtökön bevezetett részvényeit, a  New York-i értéktőzsdén a kereskedés megkezdése után félórával, már 7 százalékos pluszban volt a papír.
Vágólapra másolva!

A vártnál is jobban alakult a General Motors (GM) tőzsdei bevezetése, újbóli megjelenése a New York-i értéktőzsdén csütörtökön. A GM-részvény kibocsátására 33 dolláron került sor. Az első napi kereskedés első perceiben az árfolyam 6 százalékos, mintegy fél órával később már mintegy hét százalékos pluszban, 35,28 dolláron állt. A társaság az után döntött részvényeinek tőzsdei kereskedésbe való visszavezetése mellett, hogy a harmadik negyedévben 2 milliárd, az idei évben eddig 4,1 milliárd dollár nyereséget termelt a vállalat. Az elmúlt öt évben rendre veszteséges volt a General Motors.

A GM 16 hónapja csak egy 50 milliárd dolláros állami mentőcsomaggal tudta elkerülni a csődöt. Elemzők szerint, 50 dollárra kellene emelkednie a GM árfolyamának ahhoz, hogy az utolsó centig visszafizesse az állami támogatást. Ehhez azonban várhatóan még évekig várni kell - tették hozzá.