Pénteken indul a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Vágólapra másolva!
Péntektől indul az idei Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. December végéig 143 árus, 200 színpadi program, a Gerbaud ház ablakaiban naponta nyíló Adventi Kalendárium, városfelfedező séta, pecsenye és forralt bor várja a látogatókat.
Vágólapra másolva!

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Budapesti Karácsonyi Vásárt a Vörösmarty téren, az esemény december 29-ig tart. A vásáron 143 fapavilonban kínálják népi- és iparművészek természetes anyagokból, eredeti kézműves technikával készült portékáikat - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

December végéig több mint 200 színpadi program lesz a téren felállított színpadon: bábszínházak, folk zenekarok, néptánc-együttesek. A falatozókban a magyar gasztronómiára jellemző, hagyományos ételek, italok várják a vendégeket. A pecsenyesütőkön és forralt bort árusító helyeken kívül többek között vályogkemencében sült kenyérlángost, rétest, kürtőskalácsot, mézeskalácsot és pálinkát kóstolhatnak a látogatók.

Lesznek hagyományos programok, mint kézműves pályázat -és kiállítás, Mikulás-ház, kézműves gyermekjátszó, a Gerbaud ház ablakaiban megjelenő Adventi Kalendárium. Újdonság a közös énektanulás, az Underguide elnevezésű városfelfedező séta, ahol a nevezetességek mellett a fővárosi és hazai karácsonyi hagyományok legendákkal teli arcát mutatják be.

Az egyre szélesedő külföldi elismertséget érzékelteti a szervező Budapesti Turisztikai Hivatal Kft. szerint, hogy 2006-ban a Travel&Leisure magazin a tíz legjobb európai karácsonyi rendezvénysorozat közé sorolta a budapesti vásárt, és az Expedia nemzetközi turisztikai portál is méltatta: "Nehéz lenne ennél autentikusabb karácsonyi vásárt találni" - állt a cikkben. A Sunday Times 2008-ban a kontinens legjobb adventi vásárának választotta a budapestit. A vásárra tavaly 600 ezer ember látogatott el.