Bajor Imre elsírta magát a tengernyi szeretet láttán

Vágólapra másolva!
Elszégyellte magát, mert az ő problémájánál sokkal nagyobb gondokkal szembesült a világban - ugyanakkor meghatotta a közönség szeretete, amit a színházban és a tévéfelvételeken érzett.
Vágólapra másolva!

Bajor Imre előbb az Esti showder-ben tért vissza a képernyőre, majd beült régi helyére a Heti hetes-ben is. A színművész az RTL Klub Reggeli-jében elmondta, hogy felépülése, az, hogy letette az italt, a legnagyobb tett, amit magától, apró segítségekkel meg tudott oldani. "Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy ennyi erő volt bennem és hogy ilyen rövid idő alatt vissza tudtam térni" - magyarázta.

"Több millióan vannak a világban, akik hasonló helyzetbe kerülnek, de velük a kutya sem foglalkozik. Az ismertebb emberek azonban abba a körbe tartoznak, hogy az ő sorsuk rögtön közügy lesz. Aztán rájöttem, hogy az én gondjaimnál sokkal fontosabb, hihetetlen dolgok történnek. Elég, ha az ember bekapcsolja a televíziót. Én is elszégyelltem magam" - tette hozzá.

Forrás: RTL Klub

Bajor elmondta, hogy a visszajelzéseket szereplések alkalmával kapja, így a színházba való visszatérése egészen emlékezetes volt: nézők százai állva, vastapssal köszöntötték: "El is pityeregtem magam egy kicsit. A szeretet sok mindenen átsegít. A Heti hetes felvételén is éreztem azt az őszinte szeretetet, hogy ismét itt vagyok."