Vágólapra másolva!
A házigazda Brazíliával együtt akár hat dél-amerikai csapat is ott lehet a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon, ha elfogadják Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökének javaslatát.

A sportvezető az ecuadori Quitóban tett hétfői látogatásakor azt mondta, indítványozni fogja a FIFA végrehajtó bizottságának márciusi ülésén, hogy ne csökkentsék a kontinens jelenlegi 4,5 vb-kvalifikációs helyét.

Az eddigi szabályok szerint a dél-amerikai selejtező-sorozat első négy helyezettje automatikusan kijut a tornára, az ötödik pedig pótselejtezőn vívhatja ki az indulás jogát. Mivel a 2014-es vb házigazdája Brazília lesz, így a rendező jogán selejtező nélkül vehet részt az eseményen, s ha megmarad a jelenlegi rendszer, akkor akár további öt dél-amerikai válogatott szerepelhet a tornán.

Az idei dél-afrikai vb-n öt dél-amerikai együttes vett részt, s mind bejutott a nyolcaddöntőbe, négy lépett tovább a negyeddöntőbe, a legjobb eredményt pedig a végül negyedikként zárt Uruguay érte el.