Fellegi: A Malévról is döntés születhet Orbán jövő heti moszkvai látogatásán

Vágólapra másolva!
Fellegi Tamás fejlesztési minsizter szerint Orbán Viktor jövő heti moszkvai látogatásán döntés születhet a Malév sorsáról, illetve a Mol és a Szurgut közötti vitáról.
Vágólapra másolva!

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerdán Moszkvában tárgyalt Igor Szecsin energetikai kérdésekben illetékes miniszterelnök-helyettessel és Viktor Zubkov kormányfő-helyettessel.

A felek megállapodtak abban, hogy a jövőben folyamatossá a szakértői szintű egyeztetéseket, és hogy jövő év első negyedében Oroszországban tanácskozik a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság.

A megvitatott területek között Fellegi Tamás az energetika, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseit említette. A miniszter közölte, tárgyalások folytak az atomenergetikáról a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol-részvénycsomagról, a hosszú távú energiaszállításról, a gáztározókról és az olajipari együttműködésről. A közlekedés területéről a Malévval kapcsolatos kérdéseket emelte ki, de részletekről nem beszélt. Fellegi azt is elmondta, hogy Orbán Viktor jövő heti moszkvai látogatásán ezekben a kérdésekben döntés születhet a két ország között.