Vágólapra másolva!

Foci-vb 2018: az angol ügyvezető tiltakozik a FIFA-döntés ellen

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) ügyvezetője, Roger Burden immár nem akar az FA elnöke lenni, s visszalép a jelöltségtől tiltakozásul a nemzetközi szövetség (FIFA) döntése ellen, amellyel a FIFA csütörtökön Oroszországnak ítélte a 2018-as világbajnokság rendezési jogát, míg Anglia már az első szavazási körben kiesett a versenyből.

Burden bizalomvesztéssel magyarázta péntek este nyilvánosságra hozott elhatározását, amelyről levélben a FIFA-t is értesítette. "Nagyon nehezen hihető - jelentette ki -, hogy a voksolás objektív folyamat volt" - fogalmazott a sportvezető, aki leszögezte: nem száll harcba az angol szövetség elnöki tisztéért. Hozzátette, hogy visszalépése demonstratív, a FIFA végrehajtó bizottságának szól, mert a jövőben nem kíván munkakapcsolatot tartani a nemzetközi szövetséggel, márpedig elnökként óhatatlanul erre kényszerülne.

Anglia, amelyet korábban az egyik fő favoritnak ítéltek a 2018-as vb házigazdaságáért folyó versengésben, a FIFA-voksoláson alig két szavazatot kapva elsőként búcsúzott. A kudarcot többen is azzal magyarázzák, hogy mivel éppen az angol média támadta az utóbbi időben a leghevesebben a világszövetséget, s leplezett le több korrupcióba keveredett FIFA-tagot is, a szervezet végrehajtó bizottsága ily módon büntette tagszövetségét.

Az FA december 22-én választ elnököt.