Vágólapra másolva!
Örökös eltiltással büntetné a dél-afrikai világbajnokságon szerepelt francia labdarúgó-válogatott lázadó tagjait Michel Platini, az európai futballszövetség (UEFA) elnöke.

A jelenleg Budapesten tartózkodó, játékosként háromszoros aranylabdás, 1984-ben Európa-bajnok francia sportvezető a So Foot magazinnak adott interjúban úgy fogalmazott, jóval keményebben kellett volna bánni a csapaton belüli lázadásért felelős labdarúgókkal, akiket Platini "teljesen hasznavehetetlen idiótáknak" nevezett.

A június-júliusi tornán a 2006-ban döntős franciák már a csoportkör után csomagolhattak, ugyanis egyetlen ponttal utolsók lettek csoportjukban, ráadásul a pályán kívül sem az elvárt módon viselkedtek. Nicolas Anelka a mexikóiak elleni mérkőzés szünetében összekülönbözött Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, a történtek napvilágra kerülése nyomán pedig a francia szövetség vezetősége hazazavarta a csatárt. Ezt követően a játékosok sztrájkba kezdtek, egy edzést kihagytak, többen pedig nem léptek pályára az utolsó találkozón.

Anelkát augusztus közepén 18 mérkőzésre szóló eltiltással büntették, a csapatkapitány Patrice Evrát öt, helyettesét, Franck Ribéryt három, Jeremy Toulalant pedig egy összecsapásról tiltották el.