Vágólapra másolva!
Minden idők legrosszabb Európa-bajnokságán van túl a magyar nőikézilabda-válogatott, amely az 1996-os dániai szerepléshez hasonlóan ismét csak a tizedik helyen végzett a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon. Maradnak az emlékek: a december 17-i dátumhoz két szenzációs siker is köthető. Tizenöt éve az együttes az osztrák-magyar világbajnokságon második helyen zárt, míg tíz éve, Bukarestben drámai hosszabbításban legyőzte Ukrajnát az Eb döntőjében.

1995: négy év alatt a pokolból a mennybe

Ugyan 1991-ben még a C csoportban szerénykedett a válogatott, Laurencz László vezetésével szisztematikus munka kezdődött. Két évvel később az együttes már a legjobbak között szerepelt, az 1995-ös világbajnokságon pedig tökéletesen kijött a lépés.

Előzetesen Ausztria tűnt esélyesebbnek, nem véletlen, hogy a döntőt Bécsújhelyre vitték, a csoportkör beosztása pedig olyan volt, hogy még Laurencz László szerint is edzőmeccseken vezethetett volna az osztrákok útja a döntőig. A vébét csak decemberben bonyolíthatták le, addigra válhatott osztrák válogatottá a honosított litván, Ausra Fridrikas, a tolódás miatt ráadásul a BS-t a karácsonyi vásár foglalta el, maradt a tágasnak még viccből nem nevezhető Körcsarnok.

"1995-ben még éppen csak beleszagoltam a válogatott légkörébe" - mesélte az [origo]-nak Siti Beáta, aki a vébé előtti felkészülési tornán került be a bő keretbe, de teljesítményével meggyőzte Laurencz Lászlót arról, hogy ott a helye a világbajnokságon is. "Emberileg volt óriási a csapat, olyan klasszisokkal játszhattam együtt, akiknek akár a cipőjét is vittem volna. Számomra hatalmas élményt jelentett, hogy együtt játszhattam a nagyon tisztelt Kökénnyel, aki pedig nem volt nálam sokkal idősebb."

A csoportmérkőzések során Ukrajna (30-23), Brazília (33-14), Horvátország (17-15) és az Egyesült Államok (30-17) sem okozott gondot. Következett a nyolcaddöntő, s a Kína elleni flúgos futam: a csapat 8-0-s kezdés után a hajrában éppen csak a maga javára tudta fordítani az összecsapást (21-20). A negyeddöntőben Oroszországot verték Kökényék (23-18), az elődöntőben Norvégiát (22-21), ám a bécsújhelyi fináléban hiába volt nálunk az előny harminc perc után (11-9), az aranyérmet Korea vehette át (25-20).

"Ez a csapat két év alatt jutott el a világbajnoki döntőbe, ami nagyon nagy szó volt akkoriban" - emlékezett vissza a történtekre Farkas Ágnes. A Ferencváros kiválósága 1994-ben már Eb-gólkirálynő volt, így komoly feladat hárult rá a világbajnokságon is. "A csapat összetétele homogén volt, feltörekvő fiatalok és rutinos idősebbek szerepeltek, de a nagy különbség nem érződött. Laci bácsi eleve híve volt annak, hogy olyan játékosokra támaszkodott, akiket jól ismert, akikben megbízott."

Forrás: MTI

A világbajnoki döntő felajzotta a szurkolókat, az ötezres csarnokban háromezer magyar tombolt. Ugyan a vébé előtti felkészülési tornán súlyos, 13 gólos vereséget szenvedett a csapat Dél-Koreától, az első félidő maga volt az álom: a hétgólos Kocsis vezérletével azonban hiába vezettük 11-9-re, a végére kifulladtunk, Korea pedig 25-20-ra nyerve világbajnok lett.

"Annak ellenére, hogy szinte hazai pályán játszhattunk, nem volt esélyünk. Korea akkoriban olimpiáról olimpiára építette a csapatát, bombaformában volt, a világklasszisokkal teletűzdelt csapat iszonyú erős volt. Partiban voltunk ugyan velük, de végül érvényesült a papírforma. A meccs végén voltak ugyan könnyek, de ennek az ezüstnek örülni kellett" - mondta Farkas Ágnes.

Siti nem játszhatott a fináléban, így a lelátóról nézhette a mérkőzést. "Óriási volt a hangulat, alig tudtunk bejutni a csarnokba. A kiváló első félidő ellenére veszítettünk, így bennem felemása érzések maradtak. De első világversenyen vb-ezüstöt nyerni nem rossz."

12. világbajnokság (2000. december 5-17.)
Győr, Budapest, Bécsújhely
A magyar csapat eredményei, csoportmérkőzések:
Magyarország - Ukrajna 30-23 (12-11)
Magyarország - Brazília 33-14 (16-7)
Magyarország - Horvátország 17-15 (11-5)
Magyarország - Egyesült Államok 30-17 (12-7)

Nyolcaddöntő:
Magyarország - Kína 21-20 (13-8)

Negyeddöntő:
Magyarország - Oroszország 23-18 (11-10)

Elődöntő:
Magyarország - Norvégia 22-21 (13-11)

Döntő:
Magyarország - Dél-Korea 20-25 (11-9)

A vb végeredménye:
1. Dél-Korea
2. MAGYARORSZÁG (Meksz Anikó, Hoffmann Beáta, Farkas Andrea, Szilágyi Katalin, Kántor Anikó, Németh Helga, Nagy Anikó, Tóth Beatrix, Kökény Beatrix, Siti Bea, Kocsis Erzsébet, Pádár Ildikó, Farkas Ágnes, Mátéfi Eszter, Erdős Éva, Szántó Anna - edző: Laurencz László)
3. Dánia, 4. Norvégia, 5. Németország, 6. Oroszország, 7. Románia, 8. Ausztria, 9. Ukrajna, 10. Horvátország, 11. Svédország, 12. Szlovákia, 13. Csehország, Kína, Japán, Angola, 17. Egyesült Államok, Elefántcsontpart, Brazília, Kanada

Gólkirálynő: Natalija Gyerepaszko (Ukrajna) 61 gól


2000: olimpiai ezüst után Eb-arany

Ha vannak rossz előjelek egy Európa-bajnokság előtt, akkor 2000-ben minden összejött. A válogatott szenzációs évet tudhatott maga mögött, hiszen a sydney-i olimpián ezüstérmet szerzett - úgy, hogy máig megfejthetetlen okból, hatgólos vezetést engedett ki a kezéből a dánok elleni fináléban. Miután a dán válogatott színe-java visszavonult az olimpia, egyértelmű volt, a magyar válogatott esélyesként utazik Romániába is.


Ez történt Sydney-ben

Novemberre aztán kiderült, a csapat balkezes játékos nélkül maradt, márpedig a jobbátlövő és a jobbszélső pozícióját feladva világeseményre utazni, szinte reménytelen vállalkozás. Nagy Anikó még Sydney-ben szenvedett súlyos térdszalag-sérülést, Balogh és Radulovics az Eb helyett inkább a műtétet választotta, a Fradi újonnan igazolt fiatalja, Benyáts is megsérült, így a Kántor, Pálffy szélsőkettős mellett a Borók, Brigovácz átlövőpáros kezdte meg a felkészülést.

A norvégiai NetCom-kupán aztán bekövetkezett az újabb baj: a jó formában lévő Borók keresztszalagja elszakadt. Az utazást megelőző sajtótájékoztatón Mocsai Lajos azzal okozott meglepetést, hogy bejelentette, a keret tagja Nagy Krisztina is. A Győr egykori, az 1997-es elefántcsontparti junior vb-n is szerepelt játékosa a dán Koldingban kézilabdázott, onnan került előtérbe játéka.

"Lajos 1998-ban érkezett a válogatotthoz, és a hollandiai Eb-re teljesen új szemléletet hozott. Fiatalított, kollegiális kapcsolatot létesített a játékosokkal, és ez a változás pozitívan hatott" - emlékezett Farkas Ágnes, hozzátéve, a régi orosz iskola a maga makarenkói módszereivel ugyan még él Jevgenyij Trefilovval, de hiába nyernek sorra világbajnoki címeket az oroszok, játékosok kiégnek, azért cserélődik állandóan a keret.

Forrás: MTI

"Nekem óriási élmény volt az Eb, a rendszerváltás után először képviseltük az országot Romániában, éreztették is velünk a hazaiak az ellenszenvüket" - mondta Farkas. "Csonka csapatnak tartottak bennünket, többen lemondták a válogatottságot, mert nem tudták feldolgozni a sydney-i traumát, így rám is több teher került, de tudtam ezzel élni."

A csapat Valceában játszott, az Eb-re éppen csak elkészülő csarnok impozáns volt, igaz, itt-ott kilógó csövek jelezték, hogy még nem ért véget a felújítás. Az első találkozón Jugoszlávia ellen úgy sikerült döntetlenre menteni a találkozót (33-33), hogy az állandósuló 2-3 gólos hátrányt 40 másodperccel a vége előtt Kántor váltotta előnyre, de Damjanacék még egyenlítettek.

"Egyetlen esélyünk, ha a folytatásban szétrohanjuk ellenfeleinket" - jegyezte meg Mocsai kapitány, s nem is sejtette, a csapat mennyire komolyan veszi majd kijelentését. A hazai szakvezetés által is az utóbbi évek egyik legjobb német csapatát tizenegy, a honosított sztárjait nélkülöző osztrákokat huszonhárom góllal verték Sitiék, s következett a Franciaország elleni sorsdöntő ütközet.

Az előzetes hírek nem voltak a legjobbak, hiszen a mérkőzést az a Serbu, Dobre kettős vezette, akik annak idején sokak szerint elcsalták az 1994-es Eb-elődöntőt. Ezúttal azonban a háttérben maradtak, s bár rosszul kezdte a csapat a mérkőzést (0-4), végül 32-29-re nyert, s bejutott az elődöntőbe. A csoportelsőségről döntő találkozón a kapitány már pihentette legjobbjait, Farkas Ágit, Kökényt, Kántort és Pádárt, a fiatal csapat azonban így is legyőzte az oroszokat 26-19-re.

Két nap pihenő után a négycsapatos élmezőny átköltözött Bukarestbe, ahol a szocreál Kunst-Ghermanescu-csarnokban folytatódtak a küzdelmek. Az elődöntőben a románok következtek, akiket teltháznyi fanatikus hazai szurkoló biztatott, a magyaroknak csak maroknyi székely és az utazás kockázatát vállaló magyarországi drukker jutott.

Forrás: MTI

A magyarellenességre jellemző volt, hogy kifütyülték a Himnuszt, a bizony a találkozó során többször felharsant a "Ki a magyarokkal Romániából!" rigmus. A 18. percben 9-6-os magyar előnynél még azt is megtették a helyiek, hogy Farkas átlövése közben leoltották a világítást. De ez sem zavarta meg Kökényéket, akik elviselve a románok legjobbjának, Simona Gogirlának 14 gólját, végül 25-24-re nyertek.

"Ezerrel pörögtünk abban az évben, az olimpia után alig maradt pihenő, jött máris az Eb. Többen lemondták a válogatottságot, ez borzolta a kedélyeket, de a keretről azért illik elmondani, nagyon jó emberanyagból állt. Akik ott voltunk, mind csinálni akarták, belehajszoltuk magunkat a sikerbe. Meccsről meccsre javultunk, így jutottunk a döntőbe" - emlékezett Siti Beáta, aki a Bajnokok Ligája-győzelem és az olimpiai ezüstérem után az Eb-aranyra a legbüszkébb pályafutása során.

A döntőt ismét a Serbu, Dobre kettős dirigálta, s hiába vezetett már Magyarország 17-13-ra a félidőben, az 58. percben az ukránoknál volt az előny, és csupán Farkas utolsó pillanatban bevágott lövése jelentette a hosszabbítást (26-26). A ráadásban aztán már csak egy csapat volt a pályán, Farkas tizennégy gólig jutott, s a csapat 32-30-ra nyert, ezzel Európa-bajnok lett. Az örömöt fokozta, hogy a kontinensviadal legjobbjának Siti Beátát választották.


A döntő legizgalmasabb pillanatai

"Nem találok szavakat, nagy harcban nyertünk. Fegyelmezetten és okosan játszottunk az első félidőben, a másodikra viszont nagyon elfáradtunk. Siti Bea szeme is megsérült egy ütéstől, Brigovácz lázasan vállalta a játékot, de megállta a helyét. A végjáték a mienk volt, és ezt csak egy lelkileg nagyon erős csapat tudja megcsinálni" - nyilatkozta örömittasan Mocsai Lajos a finálét követő sajtótájékoztatón.

4. Európa-bajnokság (2000. december 8-17.)
Bukarest, Valcea (Románia)
A magyar csapat eredményei, csoportmérkőzések:
Magyarország - Jugoszlávia 33-33 (17-18)
Magyarország - Németország 33-22 (15-12)
Magyarország - Ausztria 35-12 (13-6)
Magyarország - Franciaország 32-29 (14-12)
Magyarország - Oroszország 26-19 (17-12)

Elődöntő:
Magyarország - Románia 25-24 (13-12)

Döntő:
Magyarország - Ukrajna 32-30 (17-13, 26-26)

Az Eb végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG (Pálinger Katalin, Sugár Tímea, Kántor Anikó, Pálffy Zsuzsa, Brigovácz Nikolett, Nagy Krisztina, Kökény Beatrix, Pigniczki Krisztina, Siti Beáta, Siti Eszter, Kulcsár Anita, Pádár Ildikó, Farkas Ágnes, Kindl Gabriella, Kirsner Erika, Simics Judit - edző: Mocsai Lajos)
2. Ukrajna, 3. Oroszország, 4. Románia, 5. Franciaország, 6. Norvégia, 7. Jugoszlávia, 8. Macedónia, 9. Németország, 10. Dánia, 11. Fehéroroszország, 12. Ausztria.

A legjobb kapus: Luminita Hutupan (Románia)
A legjobb játékos: Siti Beáta
Gólkirálynő: Simona Gogirla (Románia) 68 gól
Az Eb All Star-válogatottja: Hutupan (román) - Tobias (német), Szabó Melinda (francia), Siti Beáta, Bodnyeva (orosz), Cigica (ukrán), Ferzaljeva (macedón)


Negyvenöt éve nyertünk vb-aranyat is

A Magyar Kézilabda Szövetség novemberben már megünnepelte az 1965-ben, Dortmundban világbajnoki aranyérmet nyert magyar nőikézilabda-válogatottat. A nagyszerű siker negyvenötödik évfordulója alkalmából az aranycsapat szövetségi kapitánya, Török Bódog nemcsak visszaemlékezett a régi szép időkre, hanem egy-egy horoszkópkővel is meglepte egykori játékosait, akik "Bogyi bácsi" figyelmességét egy hatalmas kristálytállal viszonozták, melynek aljában a jugoszlávok elleni döntő meccs dátumát és a győztes csapattagok nevét örökítették meg.