Vágólapra másolva!
Október végéig 225 vállalkozás kapott Széchenyi Kártya hitelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével - hangzott el a szervezet küldöttgyűlésén Nyíregyházán.
Vágólapra másolva!

A vállalkozások összesen több, mint 1,7 milliárd forintot vehettek fel a pénzintézetektől - mondta Pekó László, a kamara elnöke. Mészáros Éva, a kamara sajtóreferensének tájékoztatása szerint október végéig 291 vállalkozás igényelt Széchenyi Kártya hitelt Szabolcsban. Amennyiben a kamarai ügyintézők minden kölcsönigényléshez szükséges dokumentumot rendben találtak, az érintett vállalkozók két hét alatt hozzájutottak a banki folyószámlahitelhez.

A forgóeszközhitelt kérők leginkább 10 milliós összeget igényeltek, de akad 25 millió forintos összegű is. A beruházási hitelkonstrukció szeptemberben indult, s eddig két nyírségi vállalkozás élt a lehetőségével. Az elmúlt évben 1,8 milliárd forintot meghaladó Széchenyi Kártya hitelt helyeztek ki a bankok a kamara közreműködésével Szabolcsban. Várhatóan az idén is elérik azt az összeget. A legtöbb kölcsönt 2006-ban folyósították, közel 2,3 milliárd forint összegben. A következő évben, 2007-ben 2 milliárdra csökkent a hitel összege, majd a válság miatt 2008-ban 1,8 milliárdra esett vissza. A növekedés tavaly megindult, igaz csak 200 millió forinttal emelkedett a kihelyezett Széchenyi Kártya hitel.