Pozitív hangulatban pluszban kezdett a tőzsde

Vágólapra másolva!
Félszázalékos emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde kedden, s ezt a trendet valószínüsítik egész napra az elemzők.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,69 pontos emelkedéssel, 21 348,15 ponton nyitott kedden a hétfői záró értékéhez képest 0,52 százalékkal erősödött. Pozitív hangulatban kisebb emelkedést várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett piaci szakértők.

Pap Attila, a QUAESTOR üzletkötője az ázsiai és amerikai piacok pozitív hangulata alapján a BÉT-en is kisebb emelkedéssel számol, a forgalom ugyanakkor az év végi hangulatnak megfelelően továbbra is alacsony lehet. A szakértő a gyógyszerpapíroknál, főként a Richternél vár emelkedést, de úgy véli, hogy az OTP árfolyama is az 5300 forintos szint felé mozdulhat el.

A CIB Bank is azt hangsúlyozza reggeli elemzésében, hogy hétfői csökkenés után keddre már emelkedésbe fordultak az ázsiai indexek, és az európai határidők is bíztató pluszokat jeleznek reggel. Hozzáfűzik: kedden nem várható piacmozgató adat, a fontosabb statisztikákig várni kell csütörtökig. Az elemzés szerint már nagyon érezni a piacon az ünnep közeledtét, az alacsony likviditás közepette a svájci frankot nem gátolja szinte semmi a további erősödésben. Januárban ugyanakkor ismét felszínre kerülhetnek az eurózónával kapcsolatos adósságproblémák - fűzik hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 21 237,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.