Szavazási csalás miatt is rúgtak már ki valóságshow-szereplőt

Vágólapra másolva!
2010 decemberben kizártak egy játékost a ValóVilág villájából, miután megdobálta és erősen meglökte egy lakótársát, majd 2011 januárjában egy szereplő magától kiköltözött az épületből, önként elhagyta a realityt. A játék története során még nem fordult elő hasonló, a külföldi valóságshow-kban azonban bőven akadt már rá példa, hogy kirúgtak egy-egy játékost. Volt, aki a jacuzziba hajította a mikroportját, más kódnyelven kommunikált a családjával, valaki pedig rasszista kifejezést használt, ezért kellett távoznia.
Vágólapra másolva!

Bekattant, majd piásan tombolt

2008 novemberének végén a Viasat3 Bár 2.0 című realityjének egyik emlékezetes, Iván nevű szereplője minősíthetetlen stílusban provokálta társait, a szerkesztőket, a komplett stábot, majd a hosszú és botrányos monológ után távozott a bekamerázott lakásból (a biztonsági őr kiengedte), és utána egy darabig a szereplők munkahelyéül szolgáló, óbudai bár előtt tombolt. Éjfél körül pszichológus ment be a játékoshoz, aki közölte, hogy "Iván nem tagja a műsornak", a volt társak így tudták meg, hogy a fiút kizárta a stáb. Iván dühének oka az volt, hogy megtudta, hogy hármas párbaj lesz, kikövetkeztette, hogy baj van a nézettséggel, és hamarabb ér véget a reality.

Epegörcs miatt lett vége a játéknak

Magától senki nem szállt ki hazai gyártású valóságshow-ból a VV4-es Gina előtt, de betegség miatt igen. 2003 szeptemberében került képernyőre az RTL-en az első, magyarokkal felvett Survivor, amelyet Stohl András vezetett (két szériát forgattak egyszerre, párhuzamosan Dominikán), ebből kellett kivenni egy végső győzelemre is esélyes, intrikus szereplőt, aki epegörcsökkel kínlódott, és nem bírta folytatni a műsort. A Péter nevű fiú azonban így is tévés karriert csinált, az RTL újra szerepeltette (scripted) realityben, a Bajkeverők-ben, utána pedig a háttérben dolgozott több viasatos produkcióban is, legutóbb a bemutatás előtt álló Éden Hotel-ben, 2010 őszén.

Manipulálta a szavazatokat

A brit Big Brother-nek már első szériájában akadt olyan játékos, akit kihajítottak a producerek: Nick Batemannek harminchat nap után kellett elhagynia a show-t, mivel megpróbálta manipulálni a szavazásokat - a bőröndjében olyan cetliket találtak, amelyekre jó előre felírta a lakótársai nevét. A férfi végül nem járt rosszul a kényszerű távozással, hisz egyből leszerződött a Sun magazinnal, hogy ott mondja el a történetét. Az első szériáról lévén szó, amúgy is nagy volt körülötte a médiaérdeklődés, a Financial Timeson kívül minden országos angol újság címlapon hozta a sztorit.

Áttolta a hűtőt a hálószobába

Szintén a brit Big Brother-ben, az ötödik szériában tűnt fel a magát anarchistának valló, Kitten becenevű Kathryn Pinder, aki szinte minden létező szabályt megszegett a házban - ami miatt háromszori figyelmeztetésben részesült, utána rúgták csak ki. Emlékezetes akciója volt, amikor többeket felbujtva - a kifejezett tiltás ellenére - áttolta a hűtőt a hálószobába, de még távozásakor is galibát okozott a többieknek: amikor nem akarta otthagyni a műsort, a producerek kitalálták, hogy a fődíjból annyiszor ezer fontot vonnak le, ahány percig Kitten a házban marad - a későbbi nyertes kilencezret bukott emiatt.

A jacuzziba dobta a mikroportot

Forrás: [origo]

Az amerikai Big Brother tizenegyedik szezonjában tűnt fel Chima Simone (a képen), akit a műsort adó CBS hivatalos közleményben rúgott ki: a producerek itt nem részletezték indokaikat, egyszerűen azért tették ki a lányt, mert "megszegte a szabályokat". A hölgy több ponton is vétett a szabályzat ellen, legnagyobb bűne az volt, hogy megtagadta a mikroport viselését, sőt a jacuzziba dobva tönkre is tette azt. Simone-nak egyébként már a beköltözése is vitákat váltott ki, miután ismerte a műsor korábbi vezetőjét, és - egy sorozatgyilkos támadásának túlélőjeként - több tévészereplése volt már.

Testvére betegsége mást jelentett

Még mindig a brit BB-nél maradva, a hetedik széria egyik játékosának, Dawn Faith Blake-nek azért kellett távoznia, mert kódnyelven kommunikált a családjával: amikor azt a hírt kapta, hogy testvére beteg, az valójában azt jelentette, hogy a sajtóban csupa negatív tartalmú cikk jelent meg róla. A nő ezután nem kívánt tovább a házban maradni, de a producerek nem engedték, hogy önként távozzon - inkább ők rúgták ki, amiért tiltott módon tartotta a kapcsolatot a külvilággal.

Niggernek nevezte lakótársát

Az angoloknál a nyolcadik széria is szült legalább egy kellemetlenséget: Emily Parrnak azért kellett távoznia már az első héten, mert niggernek nevezte egyik lakótársnőjét. Bár mind a producerek, mind az ily módon megbántott versenyző elfogadta, hogy a lányból nem a rasszizmus szólt (csak egy rossz viccet akart elsütni), a műsort adó Channel 4 kijelentette, ilyen kijelentéseket semmilyen formában nem tűr meg a programban. A csatorna azért lépett fel keményen, mert az előzőleg adott Celebrity Big Brother rasszista megjegyzések miatt fulladt botrányba.

Összejött egy stábtaggal

Forrás: [origo]

Természetesen nemcsak a Big Brother-ből, más valóságshow-kból is hajítottak már ki szereplőket: az itthon Nagy Ő címmel adott The Bachelor tizennegyedik évadjából azért küldték el a versenyző hölgyek egyikét, Rozlyn Papát (a képen), mert a Nagy Ő helyett inkább az egyik stábtaggal jött össze. A nő később több fórumon tagadta ezt, szerinte a producerek azért penderítették ki, mert fel akarták nyomni a nézettséget.

Barátja segítségét kérte

A Donald Trump új munkatársát kereső reality, a The Apprentice a tizedik szezonban vált meg az egyik játékostól, Anand Vasudevtől, aki egy barátjának üzent, hogy segítse őt a következő kihívásnál. A férfit annak ellenére rúgták ki, hogy barátja végül meg sem jelent, ő pedig bosszúból bemószerolta több lakótársát, mondván, hogy különféle úton-módon azok is tartották a kapcsolatot barátaikkal, illetve mikroportjukat letakarva szervezkedtek a házban.