Vágólapra másolva!
Fél csapatnyi kiöregedő Milan-labdarúgó lesz ingyen igazolható nyártól, de nem csak idősebb szabadügynökök vannak: Rakitic vagy Elmander nevét talán most ismeri meg a világ.

Az újév kezdete egyben az átigazolási időszak kezdetét is jelenti, de a klubvezetők nem csak azon gondolkodhatnak, hogy kivel erősítsék meg rögtön a keretüket. Január elsejétől ugyanis a lejáró szerződésű focisták szabadon tárgyalhatnak más csapatokkal arról, hogy a nyáron hol folytassák pályafutásukat.

A Bosman-szabály értelmében a lejárt szerződésű focistákért klubjuk nem kérhet pénzt, ők ingyen szerződhetnek máshova. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség rendelkezése alapján ezek a játékosok fél évvel a szerződésük vége előtt felvehetik a kapcsolatot más csapatokkal (minden egyéb esetben az esetleges vásárlónak az adott focista aktuális klubjával kell tárgyalni), vagyis januártól már nem csak a jelenlegi keret összetételén változtathatnak, hanem egy előszerződéssel már a jövőre is gondolhatnak.

A fél Milan ingyen megszerezhető

A legnagyobb mozgás az AC Milannál várható, ugyanis jó néhány meghatározó játékosnak lejár a szerződése az idény végén, az egyesület korántsem akar mindenkivel hosszabbítani. A lista elképesztő: 2011-ig szól a szerződése Filippo Inzaghinak, Ronaldinhónak, Andrea Pirlónak, Clarence Seedorfnak, Massimo Ambrosininek és Alessandro Nestának is.

Mivel mindannyian a klub legjobban kereső játékosai közé tartoznak, a Milan vezetősége jelentősen csökkentheti a bérköltségeket: vagy úgy, hogy nem tart igényt többekre, vagy pedig kisebb fizetést ajánl. Az utóbbi a valószínű Pirlo, Seedorf és Ambrosini esetében is, míg Ronaldinho biztosan nem kap új ajánlatot, esetében elképzelhető, hogy már januárban megválnak tőle, hiszen így némi pénzt is kaphatnak érte. Nestát viszont mindenképpen meg akarják tartani, és mivel a középhátvéd sem akar távozni, így a megegyezés valószínű.

Nem Ronaldinho az egyetlen aranylabdás, akinek az idény végén lejár a szerződése: Michael Owen is hasonló helyzetben van. A harmincéves támadó (aki két éve szintén ingyen igazolt a MU-hoz) azonban sérülés miatt ebben az idényben nem nagyon lépett pályára, és könnyen elképzelhető, hogy a manchesteriek nem tartanak rá igényt. Márpedig Owen nem akar egy kiscsapathoz igazolni: "Úgy vélem, hogy a stílusom nem illik egy gyenge együtteshez" - jelentette ki. Ezzel együtt nehéz elképzelni, hogy ne legyen iránta érdeklődés a nyáron: a Schalke 04 állítólag szívesen megszerezné.

Előrelépés ingyen

Persze nem csak kiöregedő, pályafutásuk csúcsán túl lévők válthatnak klubot ingyen a nyáron, akadnak olyanok is, akik számára a Bosman-transzfer nagy valószínűséggel előrelépést jelent majd.

Ilyen például az Ajax Amsterdam balszélsője, Urby Emanuelson, aki decemberben maga is elismerte, hogy az idény végén máshol folytatja a karrierjét. A kérdés már csak az, hogy hol: Emanuelson szerint olyan helyre igazol, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut - márpedig ez nem feltétlenül jelenti a legnagyobbakk valamelyikét. A legfrissebb hírek szerint a Wolfsburg érdeklődik iránta.

Forrás: AFP
Nestáért és Pirlóért sem kellene fizetni

A Real Madrid mali középpályása, Mamahadou Diarra is rendkívül keresett lehet a nyáron, mert bár csak kevés játéklehetőséget kap, rengeteg csapat számára nagy erősítést jelenthet. A 29 éves játékos esetében az egyetlen visszatartó erő a magas fizetési igény lehet: Diarra jelenleg évi hárommillió eurót keres, amit a klubok többsége nem tud megadni.

A nyár harmadik nagy fogása a Schalke horvát középpályása, Ivan Rakitic lehet, a mindössze 22 éves játékos előtt ugyanis fényes jövő áll, a gelsenkircheniek pedig a jelek szerint nem tudják megtartani. Mindezt Felix Magath edző is elismerte, miután Rakiticet olyan klubokkal hozták kapcsolatba, mint az Atlético Madrid, a Juventus vagy a Sevilla.

Elmander nem a pénz alapján dönt

A Bayern München az idény elején hasonló helyzetben volt, mint az AC Milan, a bajorok azonban szép sorban elkezdték meghosszabbítani sztárjaik szerződését. Előbb Philipp Lahm, majd Bastian Schweinsteiger írt alá új kontraktust, azonban Miroslav Klose és Mark van Bommel még hátravan, ők tehát januárban akár fel is vehetik a kapcsolatot más csapatokkal.

A klub sportigazgatója, Christian Nerlinger nyilatkozata szerint a Bayern februárnál előbb nem kezd el velük tárgyalni. Van Bommel iránt máris van érdeklődés: a Wolfsburg és a Manchester City is szívesen megszerezné, főleg úgy, hogy nem kell fizetni érte. A Bundesliga nevesebb futballistái közül Ruud van Nistelrooy van még hasonló helyzetben, a holland támadó a nyáron a Hamburgból visszatérhet nevelőegyesületéhez, a PSV Eindhovenhez.

Angliában a Bolton Wanderers svéd csatára, Johan Elmander a lehető legjobbkor lendült csúcsformába. A támadó már nyolc gólnál jár az idényben, így felkeltette a sztárklubok érdeklődését. Az idény végén neki is lejár a szerződése, az egyik opció a Liverpool lehet, azonban Elmander elmondása szerint nem a pénz alapján dönt - az azonban biztos, hogy a Vörösöknél sokkal többet keresne, mint Boltonban.

www.global-soccer.eu