Rekordszámú cég dőlt be 2010-ben

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben 17 420 cég ellen indult felszámolás itthon, ami 17 százalékos növekedést jelent 2009-hez viszonyítva. Az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint 2011-ben sem javulnak a kilátások.
Vágólapra másolva!

Egy éve a céginformációs területen dolgozó szakemberek azt prognosztizálták, hogy a válság negatív hatásai csak a 2011-ben mérséklődnek, és 2010-ben akár 17 500 céget is felszámolhatnak. A prognózis jó volt, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly 17 420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők. A kilátások azonban a korábbi várakozásokkal szemben 2011-ben sem javulnak.

A 2008 szeptemberében kirobbant pénzügyi, majd gazdasági válság már abban az évben éreztette hatását a magyar vállalatok bevételi oldalán, a pánikhangulatra élesen reagáló hitelezők pedig mind többször kezdeményeztek felszámolást a nem vagy rosszul fizetőkkel szemben. A 2008-ban regisztrált 11 423 felszámolás után abban mindenki egyetértett, hogy 2009-ben további jelentős növekedés várható a fizetésképtelenné váló cégek számában. Abban az évben már 14 885 cég került felszámolás alá - olvasható az Opten elemzésében.

Nem oldotta a feszültséget a 2009. október elsejével hatályba lépett, "újnak" nevezett csődtörvény sem: a csak kisebb részleteiben módosított a jogszabály nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A csődvédelem igen kevés esetben nyújt megoldást a pénzügyileg legyengült vállalatoknak, különösen akkor, amikor a vállalati hitelezés gyakorlatilag lenullázódik. A cégvezetéstől és cégalapítástól eltiltott cégvezetők vidáman folytatják tevékenységüket többi vállalkozásukban, sőt órákon belül akár új céget is alapíthatnak - és alapítanak is. "A lánctartozás már a válság előtt hungarikum volt egyes ágazatokban, 2009-ben pedig általános üzleti modellé vált. A láncok elemei eleve beépítették a »tervezett veszteséghez« a nemfizetést" - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs kft stratégiai igazgatója. Hozzáteszi: "Már amíg tudták. Mert ez sem tart örökké."

Élen jártak az építőipari cégek

A válság miatt szűkülő piac és a lánctartozások együttes hatásaként 2010-ben már 17 420 cég, vagyis a megelőző évinél 17 százalékkal több vállalkozás került felszámolás alá. A tradicionálisan problémás építőipar mellett "kézenfekvő" vesztese a válságidőszaknak a gépjármű-kereskedelem, de olyan, egykor stabilnak számító ágazatok is megsínylették a válságot, mint az informatika vagy a nyomdaipar: mindkét területen megduplázódott az egy éven belül felszámolt cégek száma az elmúlt két évben.

A felszámolásokkal ellentétben a végelszámolásoknál valamiféle fordulat látszott kibontakozni 2010-ben. Az év első 9 hónapjában lényegesen nőtt azoknak a cégvezetőknek a száma, akik saját cégük megszüntetése mellett döntöttek, ám az utolsó negyedévben csökkenésnek indult a végelszámolások száma. "Nem teljesen egyértelmű, hogy határozott fordulatról beszélhetünk, hiszen jelentős különbségek figyelhetők meg egyes ágazatok között: a sok projektcéget foglalkoztató tevékenységek esetében az új cégek alakulásával együtt kell értékelni a változásokat" - mondja erről az Opten stratégiai igazgatója.

Az év elején még úgy tűnt, végre csökkenő tendenciát mutathat az új cégalapítások alakulása, és ez rá is fért volna a több mint 560 ezer működő vállalkozást számláló magyar gazdaságra. A második-harmadik negyedévben azonban újra egyértelművé vált, hogy nem hosszú távú trendről van szó, csupán átmeneti időszak volt a cégalapítási kedv visszaesése.

"Hiába indul meg idén a gazdasági növekedés, a kkv-kat csak késéssel érik el a kedvező hatások, így a felszámolások stagnálása vagy akár csak a válság előtti időszak növekedési ütemének stabilizálása már pozitívumként lenne értékelhető" - mondja az előttünk álló évről Csorbai Hajnalka. Az Opten igazgatónője szerint ebben a nehéz időszakban felértékelődik a hazai cégek exportja (a fellendülés e téren már múlt évben is érzékelhető volt), így elengedhetetlen az ez irányú törekvések erős állami támogatása - áll az Opten elemzésében.